|
 A
Terney Béla Középiskolai Kollégium világa egész életét meghatározta; a
gyerekek szeretete, a nevelőtársak tisztelete, önállóságuk támogatása,
a színes kollégiumi élet szorgalmazása jellemezte vezetői munkásságát.
A kollégiumi tevékenység megújításában szívesen segítette, segíti utódait.
Nevéhez fűződik a Kollégiumi Baráti Kör létrehozása. Sok évig a városi
pedagógus szakszervezet titkára volt. Írásaival jelen van a város közéletében.
Földi Vilmos életpályája a Békés megyei Kemenes községből indult.
Három testvérével együtt ott végezte elemi iskoláit. Onnan a község ösztöndíjasaként
Gyulára került, egyházi vezetés alatt álló gimnáziumba. Az iskolák államosítását
követően tanulmányait Makón folytatta, a 6. osztályban. Népi kollégistaként.
- Szegény sorsú gyerekeket szerveztek ide. Apám nem tudott taníttatni,
háromholdnyi örökölt földjén próbálta eltartani a családot. 1950-ben az
egész fiúkollégiumot áthelyezték Szegedre. A Radnóti Gimnázium második
osztályában latin paptanártól tanultam, akkor éreztem igazán, hogy milyen
nagyszerű volt a gyulai gimnázium.
- Milyen volt népi kollégistaként tanulni!
- Azt éreztük, mennyire próbálják felhasználni. Azért közülünk sokan továbbtanultak,
helyt álltak az életben. Szerencsém volt, hogy Szegeden olyan kollégiumba
kerültem, amelynek az igazgatója az a Kékesdi Gyula volt, aki később újságíró
lett Pesten. Rendkívül igényes, művelt tanárember volt, fiatal igazgatóként
novellákat írogatott. Néhányunkat bizalmába fogadott, hatására komolyan
vettük az önművelődést. Előtte, persze volt abban némi paraszti romantika,
a népi írókat olvastuk.
A jeles érettségit követően - 1953-at írtak akkor - a pedagógus pályát
választotta, a bölcsészkar magyar-történelem szakára első nekifutásra
sikerült a fölvételi. Az egyetemen egyszakosként kezdett, majd másodévben
felvehette a magyart, aminek később már örült is.
- Feleségemmel diákházasságot kötöttünk, szerettünk volna Békéscsabán
elhelyezkedni, de ott még csak általános iskolai státusz sem volt. Így
kerültünk Szentesre. Egy általános iskolai tanév után, hogy lakáshoz jussunk,
megpályáztuk a középiskolai kollégiumot. A mostani hatemeletes fehérház
helyén állt a Kossuth téren. Szolgálati szobát kaptunk.
- Több, mint harminc éven át kollégiumban dolgozott. '94-ben történt nyugdíjazásáig
igazgatója az intézménynek. Hogyan élte meg mindezt?
- Elmondhatom, életemet kollégiumokban éltem le. Közben egy évet tanítottam
a gimnáziumban. Amikor belekerültem a sűrűjébe, 58 őszétől, akkor rájöttem,
más nevelőnek, és más igazgatónak lenni. Mindig szerettem, becsültem a
gyerekeket, nevelőtársaimat úgyszintén. Egy kollégiumi nevelőnek talán
többnek kell lennie, mint egy tanárnak. Egy kicsit a szülőket is kell,
hogy pótolja. Különösen a széthullott családból érkező gyerekeknek nyújthat
többet a kollégium.
- Mindig barátkozó. Közvetlen az embertársaihoz.
- Nagyon szeretem az igazi baráti kapcsolatokat. Diákkoromban és felnőttkoromban
is azon voltam, hogy mind több tiszta, emberi kapcsolatokra tegyek szert.
Számos funkciót elláttam, ez annak is köszönhető, hogy sohasem csak a
kollégium belső élete érdekelt. Megszerettük a várost is. A munkámhoz
mindenképpen kellett a jó családi háttér, feleség, aki készséggel megáldott,
alkalmazkodó élettárs, ember tudott lenni.
|
