<<< Vissza

Tápéi gyökerek

2003. november 7.

 
Barkos Bea és Simon Miklós alkotásaiból nyílt kiállítás a Kossuth téri galériában. Tárlatuknak - találóan - a Gyökerek címet adták. Mint a kiállítást megnyitó dr. Vörös Gabriella, a Csongrád Megyei Múzeumok igazgatója elmondta, a gyermekkori élmények mindig meghatározóak az ember életében. Nem tagadta, elfogult a művészekkel, hiszen ő maga is Tápén él, jól ismeri őket. Mindkét művész számára fontosak azok az élmények, hangulatok, benyomások, amelyeket átélnek.

A tárlatot figyelmünkbe ajánló dr. Vörös Gabriella elmondta: a művészházaspár tápéi barátságos családi házában, s a hozzátartozó műhelyben (ahol iskolát működtetnek) harmónia és nyugalom fogadja a látogatót. Miként alkotásaikban is: a színek teljes harmóniája, a vele egyensúlyban lévő nyugalom fogja meg az embert. Sokszínű paletta.

Barkos Bea tűzzománcai egyedi darabok. Használati tárgyai éppúgy, mint ékszerkölteményei. S hogy tudomást szerzett Ollai Istvánné önkormányzati képviselő jótékonysági programjáról, melyet a szegény gyermekekért szervez, felajánlotta Feszület című alkotását. A keresztet elárverezik, licitálni rá 22-éig a galéria vendégkönyvében lehet.

"A tűzzománc titkaiba Simon Miklós képzőművész férjem vezetett be. Ebben a műfajban minden darab vagy kollekció egyedi és megismételhetetlen, lehetőségem van megélni folyton kísérletező kedvemet" - vallja a művésznő.

Simon Miklós németországi méltatások szerint a XX. századi stílusirányzatok nagy hatással voltak a festőre - Rounaul, Kokoschka és Egri József művészete. Olajfestményein, pasztelljein, akvarelljein és tűzzománcain a fény meghatározó erővel hat.

Álljon itt ars poeticája: "A fény számomra festői problémát jelent, mert átszövi életünket, a mindenséget. A fény: az élet, a tiszta forrás, amelyhez visszamehetünk sütkérezni, megfürödni benne. Az alkotás és a fény szükséges ahhoz, hogy életünk gazdagabbá, emberségesebbé váljon."

A kiállítás november 22-éig, keddtől péntekig 10-13 és 15-18, szombaton 9-13 óra között tekinthető meg.


<<< Vissza