<<< Vissza |
Készülnek a hölgyek is! |
2003. szeptember 5. |
Július 8-án kezdte a felkészülést az újra Hungerit-Szentes néven szereplő
női kézilabdacsapat Pengő László irányításával. A tavalyi bajnokság bronzérmese
két új játékossal erősödött, hiszen a sokszoros válogatott Tóth Andrea,
és a junior válogatott Hőnig Ágnes is Szentesen folytatja pályafutását. A gárdától távozott Arató Judit, ő a tanulmányainak szentel több időt a jövőben. A csapat vezetői Kisteleki Dórával is tárgyalásokat folytattak, ám a kiváló játékos végül a Vasast választotta. Pengő László elmondta, hogy gyakorlatilag zavartalanul folyik a felkészülés a bajnoki rajtra, huzamosabb időt Szremkó Krisztina töltött távol az együttestől, ő a felnőtt-, míg négy másik hölgy az ifjúsági válogatottal készült és vett részt világversenyen. A hazai bajnoki idény szeptember 20-án kezdődik 12 klub részvételével. A legjobb négy közé jutásért a vezetőedző szerint öt gárda csatázik majd, a Vasas, a Dunaújvárosi Főiskola, a BVSC, a Dunaújváros II-es csapata és a Szentes. Már rögtön az első fordulóban kulcsfontosságú mérkőzésre kerül sor a fővárosban, hiszen ha a BVSC otthonában sikerülne a győzelem, gyakorlatilag a négy között lenne a Szentes. A 20-i mérkőzésig még elkészülési találkozók sorát játssza a csapat, majd jöhet a sok mindent eldönthető BVSC-Hungerit összecsapás Budapesten. H. V. |
![]() |