<<< Vissza

Több hangon megszólalni
Új műsorszerkezet a Rádió Szentesnél

2003. július 4.

 
Mint már arról olvasóinknak is beszámoltunk, változás történt a Rádió Szentes Kht. vezetésében. Kruzslicz Pál igazgató távozásával a megüresedett vezetői székbe a képviselő-testület június 1-jétől Besenyei Gábort helyezte. Megbízása a majd kiírásra kerülő pályázat elbírálásáig szól.
Az új vezető 1995. augusztus 1-jétől áll hivatalosan a rádió alkalmazásában. Nyolc évi gyakorlattal a háta mögött vállalta a feladatot.

- A képviselő-testület részéről két kérdés merült fel: egyrészt, mit kívánok tenni, hogy csökkenjenek a rádió költségei, amelyet az önkormányzat finanszíroz. Ez az összeg az idén 17 millió forintot tesz ki, ebbe még a júniusi ülésen áthelyezett mozi is benne van. A költségeket igazán nem lehet lefaragni, 8 millió forint csak a technikai költség, ennyibe kerül a rádió, hogy egyáltalán szól. Ez a különböző sugárzási- és frekvenciadíjak, a működéshez szükséges napi költségek. Csak az Antenna Hungáriának kifizetünk évente közel 3 millió forintot a TV-toronyból történő sugárzásért. El lehet gondolkodni azon, hogy leválunk, egyszeri 3 milliós beruházással új adót lehet telepíteni, erre talán a víztorony lenne a legalkalmasabb. Mindez akkor lehetséges, ha az önkormányzat felvállalja, hogy ezzel a Rádió Szentes sugárzása jelentősen lecsökken. Ettől kezdve tényleg egy helyi rádió maradna. Most hivatalosan tizenegy településen szólalunk meg, a 130 méter magasan lévő adónk lehetővé teszi azt, hogy Kecskeméttől Szegedig foghatóak vagyunk. De még Szolnokról, illetve Battonyáról is kaptunk telefonhívásokat.

- Ez, ha jól értelmezem, egyfokú megtakarítás lenne. A másik...

- A másik a reklámbevételről szólt. Ahhoz pedig egy hallgathatóbb, dinamikusabb műsorstruktúra kell. A kialakítása folyamatban van, hamarosan megváltozott műsorstruktúrával, teljesen új hangzásvilággal jelentkezik a Rádió Szentes. Ami azt jelenti, hogy az összes azonosítónkat, szignálunkat, műsorbeharangozónkat és -ajánlókat, mindent lecserélünk. Tehát egy teljesen új Rádió Szentes jelenik meg a hallgatóknak.

- Pontosabban mikortól él az új műsorstruktúra?

- Eredetileg a nyolcadik születésnapunkra, július 1-jére terveztük mindezt, a sok munka miatt kicsit csúszunk, ugyanis az összes szignált újra kell gyártani. Ez azt jelenti, hogy július 14-én, hétfőn már új műsorszerkezettel jelentkezünk.

- Említene belőlük néhányat?

- Az eddigieknél dinamikusabb, több hangon megszólaló, informatívabb rádiót szeretnénk készíteni. Ami azt jelenti, hogy megmaradnak az úgynevezett beszélgetős műsorok, reggel 6 órakor köszöntjük a hallgatókat, élőszóban, egészen este 6-ig. Országos hírekkel napi nyolc alkalommal jelentkezünk. A híreket, és ez is új dolog, félről egész órákra tesszük át. Naponta négy helyi hírösszefoglalót hallhatnak tőlünk. Ezen túlmenően lesz programajánló, jelentkezünk önkormányzati hírekkel, naponta kétszer útinformmal, a rendkívüli eseményeket a 13-as taxi jelenti című műsorban sugározzuk. Rendszeresen jelentkezünk majd rendőrségi hírekkel, aktuális érdekműsorral, aktuális témákról szóló beszélgetési órával, magazinműsorral.

- Mindehhez bővül avagy csökken a munkatársi létszám?

- A munkatársak létszáma nem változik, a belső feladatok változnak meg. A műsorszerkezet költsége nem magasabb az eddiginél, attól függetlenül, hogy színesebb, pergőbb, reményeink szerint tartalmasabb műsor jelenik meg. A köztudatban nincs igazán benne a Rádió Szentes. Ezért egy reklámkampánnyal jelentkezünk, ami ösztönzőleg hathat a helyi üzletek, vállalkozások vezetőire. Nem titok, a reklámokból szeretnénk többletbevételhez jutni.

L. J.


<<< Vissza