<<< Vissza

Zenei hang-játék

2003. május 2.

 
A tanév elején, Hungaroton-Hang-Játék címmel, a Hungaroton Records Kft. és a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége országos zenei játékot hirdetett 10-16 éves tanulók részére. A vetélkedő két tanévre tervezett, felmenő rendszerű - iskolai alapjáték, megyei döntő, területi elődöntő, országos döntő. A Lajtha László Zeneiskola alapjátéka 2003. április 27-én volt, a zeneiskola hangversenytermében. Négy csapat versenyzett, egy-egy csapatban a kiírásnak megfelelően hat tanuló vehetett részt. A feladatok: laprólolvasás, népdaléneklés, stílus-, műfaj-, műforma-, hangszerfelismerés, valamint zenei felismerés "műveltségi" verseny, ritmus-improvizáció és egyéni hangszeres produkció.

A zene felismerési feladatokat 26 klasszikus műből válogatta össze a verseny "karmestere" Varga Károly, ismert rádiós személyiség. A zenei illusztrációkat - amely átívelt a reneszánsztól a XX. századig, az iskola két hónappal a verseny előtt megkapta.

A négy csapatot (mind a Lajtha László Zeneiskola és a Petőfi Sándor Általános Iskola növendékei) Nagy Jánosné, Kocsis Györgyi és Nagy János készítette fel. Az első helyen végzett csapat tagjai: Gál Klára, Kardos Zoé (Szent Erzsébet Iskola), Bencs Ferenc (Kiss Bálint Iskola), Sebesi Nóra (Koszta J. Iskola), és a csapatkapitány Kruzslicz Tamás (Horváth Mihály Gimnázium), felkészítő tanár Nagy Jánosné.

A versenyre való felkészülés igen sok plussz ismerettel gazdagította mind a 24 versenyzőt, mind a négy csapat igen nagy tudásról tett bizonyságot és csak néhány pont különbség döntötte el a helyezéseket. A játék célja mindezek mellett kedvezményes CD lemez vásárlás is. A Records Kft előzetesen küldött lemezlistájáról lehetett választani és rendelni a klasszikus CD lemezekből. Ez a lehetőség 2004. májusáig vagyis az országos vetélkedő befejezéséig bárkinek lehetséges. A lemezlista a Lajtha László Zeneiskolában megtekinthető és a rendelés is ott törénik.


<<< Vissza