<<< Vissza

Anyák napjára

2003. május 2.

 
Kedves fiatal Nagymamám!
Ma reggel - Szent György napján - megint az jutott eszembe, hogy "gyermek vagyok, gyermek lettem újra". Úgy látszik, ez a dolgok szép rendje, hogy anyák napján még a legmegcsontosabb felnőttek is hajlandók gyermekké válni, s anyát, nagymamát köszönteni. Ki így, ki úgy.

Én például úgy, hogy levélírásba fogok, mint aki biztos abban, hogy a gyermeki hála szavai célba jutnak a másvilágon is. Négy éve jó Anyámat kerestem fel soraimmal, és bocsánatot kértem tőle azért, hogy még életében nem voltam hozzá elég gyengéd, pedig de szerette a felé áradó szeretet lágy cirógatásait. Nem voltam cirógatós típus.

Most meg rád gondolok, aki már 88 éve pihensz a mezőberényi német temető egyik szélső sírjában. Rád gondolok, aki szinte gyermek voltál akkor, mikor világra hoztad első kisfiadat: Édesapámat. Gyermekkoromban Apám minden novemberben elzarándokolt velem sírodhoz, s ott éreztem meg: mit jelent az, ha egy felnőtt férfiú szereti édesanyját haló porában is.

Ezt a hálás szeretetet örököltem meg Tőle, ezért járok évente többször is sírodhoz, pedig halálod három évvel megelőzte az én születésemet.

S most engedd meg, hogy ideidézzem jó Apám írásos vallomását Rólad.
Nyolcvan évesen ezt írta "feljegyzéseiben:" "Jó édesanyámra szeretettel megemlékezve iderögzítek néhány sort. Szelíd természete, tiszta jelleme, szorgalma, aggódása gyermekeiért példaszerű volt. Nem szomszédolt, nem pletykázott, szerénysége a természetesség első határát súrolta, vagyis túlzásba vitte... Mint feleség nem volt teljesen boldog. Mosolyogni akkor láttam, ha valamelyik gyermekéről kedvező hírekről értesült. Viszont nagyon bánkódott, ha valamelyikünk "rossz fát tett a tűzre". Ha valamelyikünk jó apánktól testi fenyítést érdemelt, vállalta helyettünk a büntetést, melyet jó apánk visszautasított. Jó anyánk e gyengeségét kihasználva ritkán fogadtunk szót, amíg gyerekésszel gondolkoztunk. Érett fejjel nagyon szerettük, s korai, 39 éves halála nagyon nehezen gyógyuló sebet okozott gyermekei szívében. Áldjuk is emlékét halálunkig.

Kedves 39 éves Nagymamám! Látod, emléked hálás ápolása még gyermekeid halála után is tart. Nem azért, mert öreg papunokád ezt boldogan vállalja, hanem azért, mert tényleg ez lehet a dolgok rendje, hogy az anyai szeretetnek legyen valami - nem magától értetődő - "örökkévalósága". Legalább itt, ezen a földön!
És de jó lenne, ha a megboldogult édesanyák ki tudnák imádkozni, hogy a mi korunk nőtársadalma anyák napján meg tudná érezni, hogy mily nagy méltóság akár testi, akár lelki értelemben anyának lenni.
Nehogy "elanyátlanodjon" ez a világ!

Ezt a levelet pedig sírodnál is el fogom olvasni. De lehet, hogy imádkozni!
Mert ez meg az én hitem rendje. Áldott legyen Érted az Isten!

Vági László

<<< Vissza