<<< Vissza

Koncert az orgonáért

2003. április 18.

 
Szentes és a német Sankt Augustin testvérvárosi kapcsolata a rendszerváltás utánra tehető. Az együttműködés sportra, zenei rendezvényekre iskolai találkozókra, diákcserékre terjed ki. Sankt Augustinban megalakult a német-magyar baráti társaság helyi szervezete, amely a civil szervezeteket, magánszemélyeket tömörítve elsődleges céljának tekinti a kapcsolattartást.

- A testvérváros küldöttségével való személyes találkozásom első alkalommal tavaly június 2-ára datálódik - meséli Pathó Gyula evangélikus lelkész. - Nagy élmény volt a képzett német kórus énekét templomunk istentiszteletén hallani. Levélben köszöntem meg a segítségüket. Nagy János, a Lajtha László Zeneiskola nyugalmazott igazgatója, aki istentiszteleti alkalmakon orgonál a templomban, említette, hogy kaptunk egy meghívást, próbáljunk annak eleget tenni.

Hárman indultunk útnak április 4-én hajnali 4-kor Sankt Augustinba, Nagy Jánossal és Mihály Bélával, a Lajtha László Zeneiskola jelenlegi igazgatójával. Három napot töltöttünk ott.

- Mi volt a küldetés célja?

- Az ottani evangélikus egyházközség lehetőséget adott arra, hogy segítsenek bennünket templomi orgonánk felújításában. Ugyanis megtudták, hogy az javításra szorul. Az ügy érdekében koncertet szerveztek. Mi azonban úgy gondoltuk, első a tetőrész felújítása, majd utána az orgona is sorra kerül. Sokfelé elvittek bennünket városnézésre, megható volt a Benefizkonzert óriásplakátján meglátni a mi templomunkat.

- Mint hallottuk, csodálatos koncertben volt részük.

- A Bonhoeffer Haus-ban rendezett koncert várakozáson felül sikerült. Nagy érdeklődés mellett zajlott. Ők azt mondták: csodálatos volt. Azon Nagy János és Mihály Béla is fellépett. A közönség egyebek mellett Bartók, Bach, Liszt, Kodály, és Britten műveket hallhatott. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Klaus Schumacher, a település polgármestere. Beszélgettünk, első kérdése az volt: hogy van szentesi kollégája, Szirbik Imre? Ez a momentum is jelzi a jó kapcsolatot. Hallatlanul hangulatos volt az alkalom. Ott volt a magyar német nagykövetség bonni hivatalának vezetője, dr. Király Attila és kedves felesége. Szép összeg gyűlt össze, közel 1500 euróval, több mint 300 ezer forinttal tudtak bennünket támogatni.

- Ennyi volt a hangverseny bevétele?

- Maga a támogatás több csatornán érkezett, beleszámítva a koncerten befolyt összeget is. Bár számunkra ez nagyon fontos, nemcsak az összegnek örülünk, hanem a kedvességnek is, a polgármester személyesen 50 euróval járult hozzá az orgona felújításához.

- Mennyibe kerül majd az orgona javítása?

- Még nem tudom, mennyibe kerül majd. Ők is megkérdezték. Azt kérdezték, megvagyok-e elégedve? Nagyon örültem az alkalomnak. A testvérvárosi kapcsolatok hullámain mi is szeretnénk evezni és továbbfejleszteni. Hiszen ezeket a kapcsolatokat emberek töltik meg tartalommal, várjuk a német látogatókat, és a kapcsolatot szeretnénk továbbfejleszteni. A két város közötti kapcsolat megerősödésében nyilvánvalóan az egyházközségek kapcsolatai is szorosabbá válhatnak.

- Említést tett a templom tetőszerkezetének javításáról. Azzal hogyan állnak?

- A templom tetőszerkezetét az idő kikezdte. Egyfelől a természetes elhasználódás, másfelől a szélsőséges időjárás, szélvihar. Időközben az épületet műemléki szempontból ideiglenesen védetté nyilvánították. Nagyon komoly engedélyekre van szükség. A kivitelező már körbe is kerítette a templomot, húsvét után megkezdik a munkálatokat, ha az ígéret valós, két-két és fél hónap múlva el is készülnek vele. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az orgona felújításához majd utána kezdünk hozzá. Javítása, amennyiben engedélyezik, azzal párhuzamosan haladhat.

Lovas József


<<< Vissza