<<< Vissza |
Kistérségi vezetők |
2003. március 28. |
A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara területi értekezletet szervezett
a vállalkozói központban. A rendezvényen Orcsik Sándor elnök és dr. Horváth
Lajos kamarai titkár tartott beszámolót az elmúlt esztendőben végzett munkáról. Szirbik Imre polgármester a városban várható beruházásokról, felújításokról tájékoztatta a jelenlévőket. Elmondta, a nagyobb cégek mintha félnének Szentestől, nem kívánnak letelepedni a városban. Pedig hívó szándékkal több céget is megkeresett. Bőhm Sándor vállalkozó lapunknak elmondta, hogy a jelenlévők közül többen nehezményezték bizonyos kedvezmények megszűnését (iparűzési adónál, súlyadóban és egyéb területen). Kijelentette: a vállalkozói réteg az elmúlt évekhez viszonyítva nehezebb helyzetbe került, amiatt nem tudják elfogadni, hogy az önkormányzat a központi szorítások miatt rákényszerül arra, hogy komoly pénzeket szedjen be a kisvállalkozóktól. A Kereskedelmi és Iparkamara megyei elnöksége javaslatára a jelenlévők úgynevezett kistérségi elnökséget választottak. Feladata: az önkormányzatokkal történő megfelelő kapcsolattartás, annak bizottságaiban való tanácsadói részvétel. Ennek alapján a grémium Horváth Istvánt, a Legrand Kontavill Rt. vezérigazgatóját megválasztotta elnöknek, elnökségi tag lett: Magyar József, a Hungerit Rt. vezérigazgatója, Bőhm Sándor kisvállalkozó, Tímárné Stabarecz Terézia irodavezető, Fazekas József teherfuvarozó, önkormányzati képviselő (Nagymágocs), Hegedűs István, az Aranykalász étterem tulajdonosa és Bubor Zoltán a BGM tulajdonosa. |
![]() |