<<< Vissza |
Téltemetés Koli-módra |
2003. március 28. |
A városközpontban a Munkácsy u. 3. szám alatti épület a kollégista gyerekek
"lakóhelye" hét közben. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy az itt
lakók élete csak szilenciumokból, hálószemlékből és szigorú szabályokból
áll, az téved. Íme a bizonyíték: mi is kivesszük a részünket a hagyományos
ünnepek megrendezéséből, mint a Mikulás, karácsony, történelmi megemlékezések.
De természetesen a szórakoztató programokat kedveljük a legjobban. Ilyen
volt az idei farsang. Többségünk már időben kedvet kapott a készülődéshez,
amit lelkes gyakorlás követett. Miután megtudtuk a farsang várható időpontját,
nekiláttunk a régi dekorációk felújításához. Nagy sikerrel készítettünk
papírmasé figurákat, álarcokat. Akik járatosak a számítástechnikában vállalták,
hogy elkészítik a meghívókat. Minden alkalommal számítunk a kollégium dolgozóira,
iskolánk igazgatójára és tanárainkra, valamint a szüleinkre. Nálunk is voltak olyan csoportok, akik szükségesnek érezték a tanári segítséget és voltak, akik visszautasították ezt. Ez azonban meg is látszott a végső produkción. Az utóbbi években szerencsére az a szokás, hogy csoportos produkciót készítünk, ami azért előnyös, mert vendégeink számára egy műsort is adunk. Legnagyobb sikert számomra a Sün Balázs paródia adott, de a közönség számára a Kacsatánc és az Apáca show volt a befutó. Ötletes volt a nagyfiúk rapjátéka és az óvodai élet imitációja. A műsor után mindegyik csoport jutalomtortát vehetett át, amit a szakács nénik sütöttek nekünk. Több szülő is támogatta a rendezvényünket különböző adományokkal, de legjobban annak a hat tortának örültünk, amit egy olyan szülő ajánlott fel, aki maga is itt volt kollégista. Ezúton köszönjük mindnyájuknak a felajánlásukat! Miután mindenki teliette magát édességgel, megkezdődött a tombolahúzás, ahol mindenki nyerhetett valami apróságot. A mulatságunkat diszkóval, tánccal zártuk. A szeretetteljes farsangi hangulatot sokáig megőrizzük emlékeinkben, köszönjük az ajándékokat valamennyi kollégista gyermek nevében. Polyák Zsuzsanna 7. osztályos tanuló diáktanácstitkár |
![]() |