Így farsang idején bizonyára jól fog esni a kedves Olvasónak, ha egy kissé könnyedebb témával tisztelem meg türelmét. Íme! Elõfordul, hogy a véletlen úgy hat rám, mintha a „boldog Isten” üzenete volna fáradó fantáziájú papjának. Az történt ugyanis, hogy szemem elé került az a búcsúbeszéd, amit Bugyi Antalné Juliska néni temetésén mondtam pontosan tíz évvel ezelõtt. Elolvastam, s közben forróvá melegedett bennem a hála ama idõs kiséri Asszony iránt, kinek köszönhetem egyik elsõ lelkipásztori sikeremet. Nem jól mondom: elsõ emberi sikeremet. Elmondom, mert az ilyen nagyon egyszeru sikerek felszaporodása jót tenne kis hazánk közérzetének a „sok kicsi sokra megy” elve alapján. Mikor Szentesre érkeztem 1979-ben, hamar tudtomra adatott, hogy él itt egy nagyon templomos asszonyság, kinek éles kritikájától és még élesebb nyelvétõl jó lesz óvnom magamat. Mi tagadás, nem örültem e tájékoztatásnak, mert már volt elég tapasztalatom arról: mit tesz az, ha egy nagy buzgalmú asszony pápább a pápánál. De azért nem estem pánikba. Kár is lett volna, mert kiderült - a vártnál hamarább -, hogy Juliska néni nemcsak „félelmetes szent asszony” - ahogy bemutatták -, hanem okos is. Értelmes, noha nem értelmiségi. (Van ilyen!) Én is tapasztaltam, hogy Juliska néni csak a templom utolsó, baloldali ülõhelyén volt hajlandó helyet foglalni, s úgy nézett ki a dolog, hogy Õt onnan elõbbre mozdítani lehetetlenség. Ám egyszer megmagyaráztam a híveknek, hogy a Szent Anna-templom túl nagy ahhoz, hogy a még megmaradó hívek szerteszét foglaljanak helyet. Bensõségesebb, családiasabb lenne az istentisztelet, ha a jelenlévõk az elsõ padokba tömörülnének. Éneklésük is szebben hangzana. És mit tesz Isten? Juliska néni szinte elsõként értette meg, amit mondtam, s akaratlanul fényes bizonyságot adott arra nézve, hogy a templom nem ott a „legtemplomabb”, ahová a szokás ülteti az embert, hanem ott, ahol az egyik értelmes ember szava eléri a másik ember értelmes szívét. E parányi eset ugye ád annyi fényt, hogy annak világában megkérdezhetem: hát az Országháza nem attól lenne-e még inkább az, ami, ha a képviselõk jobban hallgatnának józan értelmükre, mint arra, hogy a pártpolitikai önzés hová ülteti õket? Immár tíz éve halott Juliska néni. Ahogy Babits Mihály mondja: õ már „okos felnõtt”. Én meg biztos vagyok benne, hogy Õ már elfoglalta a „mennyei értelmiség” ama ülõhelyeit, ahol minden diploma felmutatása nélkül letelepedhetnek mindazok, kiknek elméjét sem a bun, sem valamiféle vakbuzgóság nem tudta megrontani. E héten volt február 16-a, a Júliák névnapja. Kedves Juliska néni! Gratulálok! És a Maga emlékére is kérem a bölcs Isten és az Õ okos szentjei minden áldását a szentesi Juliskákra! De jó lenne, ha e szép nõi név nem menne ki a divatból! Vági László