Az elmúlt hét közepén három katona sétált a Kossuth utcán, amikor leszólította õket egy négy-öt fõs faleri. A nagyobb csapat tagjai elõbb csak cigarettát, majd pénzt kértek a fiúktól, akik csodálkozva visszakérdeztek, hogy ugyan miért is adnának?! A pénz nélkül maradt kéregetõk erre bedühödtek, az egyik katonát a földre lökték, majd megrugdosták. A fiatalember õ 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel került kórházba. Szerencsére akadt szemtanúja az esetnek, aki a 107-en kihívta a rendõröket, akik a helyszínen két verekedõt elfogta, a többieket pedig késõbb vezették elõ. Ellenük csapatos garázdaság miatt indult eljárás. Február 11-re virradóra betörtek a Spectrum elektronikai üzletbe. Az elkövetõk levágták a lakatot, majd beverték az üveget, ezután magukhoz vettek jó néhány videokamerát és leléptek. A kár 3,3 millió forint. Talán a vasutassztrájk végét ünnepelendõ betörtek a MÁV-állomáson lévõ utasellátóba. A zsákmány 3 doboz cigaretta volt. A dolog érdekessége, hogy az elkövetõ aznap reggel szabadult a börtönbõl, ám az este már megint a rács mögött találta. Szerdára virradóra két pénztárgépet is feltörtek Szentesen. Az egyiket a Bambino üzletben rámolták ki, a másikat a Sopron utcai szõnyegboltból vitték el. „Komoly” összeg volt benne, kereken 500 forint. A gép több mint százezret ér… Lopott kerékpárokat foglalt le a rendõrség, várják a gazdáikat a kapitányságon. Két mountain bike-ot vitt el egy derekegyházi férfi a pénteki szalagavató helyszínérõl, az ifjúsági ház mellõl. Az egyik bringát tekerte, a másikat pedig a hátán vitte a falu felé, amikor a rendõrök lekapcsolták. Az egyik kerékpárnak egy színes Secco-limit feliratú spirálzárja, a másiknak fekete színu láncos lakatja volt. Egy zöld-fehér kerót az Obsitos elõl vittek el, ez le van zárva lánccal, egy kék Csepelt pedig a kórház elõl toltak el. Egy piros színu régi Csepel is várja a gazdáját, ezt még február elején lopták el a Brusznyai sétányról. H. V.