Október 23.

Pénteken délelõtt a már megszokott protokoll szerint kezdõdtek a városi ünnepségek az 56-os szabadságharc és forradalom évfordulóján. A zászlófelvonás, a fúvószenekar, a koszorúzás a kopjafánál. Ezúttal (megfigyelésem szerint), majdnem minden testület, intézmény, párt, csoport megjelent a helyszínen.

Az ünnepi gyûlés a városháza dísztermében sem tért el a szokott menetrendtõl. Bár megjegyzendõ, hogy fölösleges, de lehetséges politikai feszültségek elkerülése érdekében ezúttal díszpolgári címeket, netán Szentesért érdemérmet nem kapott senki, "csak" diákok kaptak elismerést. Szentesi diákok, akik immár felsõfokon fogják és bizonnyal fogják megszolgálni az összeget, amit a város taníttatásuk segítségeként adni tudott.

Szirbik Imre polgármester köszöntötte az egykori nemzetõrség vezetõ személyiségét Abonyi Sándort, valamint Gujdár Sándort, aki öreguras-öregkatonás virtusával és egyéniségével legitimálja a helyi megemlékezést. Az ünnepi beszédet Farkas Sándor országgyûlési képviselõ tartotta. Szavai felidézték 56 helyi eseményeit, utaltak az abból fakadó példák értékére és szóba került napjaink emlékezete az elmúlt dolgok tagadása vagy ismerete, pl. a tankönyvek felelõssége is. Városunk elsõ embere rövid zárszavaiban azt mondotta, abban a tényben, miszerint most nem a temetõben kell koszorúznunk, mindkét fél higgadtsága szerepet játszott.

Az ünnepség szellemileg legérdekesebb pillanata az ilyenkor hagyományosan fellépõ Bárdos Lajos Vegyeskar egyik száma volt. Erkel Ferenc zenéjével énekelték a Szózatot (nem tévedés, a Szózatot), engem feltétlenül, de valószínûleg többeket meglepett. Kuriózum, botfülemmel talán jobbnak is tûnt, mint az egyébként közismert, köztiszteletre méltó, amit általában éneklünk.

P