Sokan végzünk felelõsségteljes munkát. Sõt ha lelkiismerettel és szeretettel dolgozik valaki, akkor a legegyszerûbb munkamûveletekben is ott a felelõsség: hogy jót adjunk ki a kezünkbõl. Legyen az egy játék a csodatojásban, míves agyagváza, vagy egy város költségvetése. S minél nagyobb a felelõsség, minél nagyobb jelentõségû lehet egy aprócska hiba is, minél apróbb mozaikokból áll össze a teljes egész, nos annál inkább terheli az embert... - Mekkora felelõséggel jár ekkora városi kasszával bánni?- Nagyon nehezet kérdezett - sóhajtott fel Krajsóczki Sándorné, az önkormányzat költségvetési csoportjának vezetõje. - Közel 3 milliárdos költségvetéssel gazdálkodni, egy széles intézményhálózat mûködtetését irányítani, ezeket a pénzeket megfelelõ idõben biztosítani - ezzel nagyon sok gond van és nagyon sok munka. Elég régóta dolgozom ebben a munkakörben és elmondhatom, hogy hál'Istennek ezidáig az önkormányzatnak olyan pénzügyi gondjai nem voltak, amelyek likviditási problémaként jelentkeztek volna. Ez azt is jelzi, hogy a maga területén mindenki a legnagyobb odafigyeléssel teszi a dolgát. Ezt a feladatot egyedül ellátni nem lehet, ez csak az intézmények megfelelõ hozzáállásával, a hivatali kollégák együttes munkájával lehetséges. Ha idõnként vannak is köztünk nézeteltérések, azért jól tudunk együttdolgozni és tudjuk biztosítani a város mûködõképességét. A polgármesterrel is, de az intézmények gazdaságvezetõivel is félszavakból megértjük egymást. Ezzel a költségvetéssel csak így lehet gazdálkodni. Ismerem a várost- Aki dolgozik, az hibázik is. Aki sokat dolgozik az még inkább tévedhet. Vajon ebben az esetben lehet-e hibázni? - Sajnos lehet itt is tévedni, mert ez a munka nagyon sokrétû. Az utóbbi években olyan többletfeladatok adódtak, amelyekhez nem igazodott a hivatali apparátus létszáma. Nagyon feszített munka folyik hétrõl-hétre, hónapról-hónapra, ilyenkor fennáll a veszély, hogy hibázik valaki. Szerencsére ezidáig az elõfordult hibákat lehetett javítani, vagy legalábbis nem adódott súlyos következménye, amit mások is érzékeltek volna. - Aki költségvetést készít, annak mindent tudnia kel a városról. Ön mindent tud?- Én ezt korántsem mondanám így. Azt mondanám inkább, hogy igyekszem mindent tudni a városról, és ezt a tudást igyekszem a város érdekében hasznosítani. Kevesek számára ismert, hogy én igazándiból nem is vagyok szentesi, de egy picit már én is szentesinek érzem magam, hiszen évrõl-évre a költségvetés készítése kapcsán bõvülnek, frissülnek az ismereteim. Úgy nagyvonalakban tehát azt hiszem elmondhatom: majdnem mindent tudok a városról.Nehéz a stresszbõl kikerülni- Ekkora pénzzel bánni, egy város költségvetését elkészíteni nagyon nehéz, összetett feladat. Mekkora pszichés terhet jelent ez Önnek, Önöknek?- Mindig igyekszem mások számára is közérthetõen elmondani, hogy milyen ez a gazdálkodás. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy semmivel nem másabb, mint az otthoni pénztárca. Itt annyiban nagyobb a felelõsség, hogy sok embernek mi biztosítjuk az anyagi lehetõségeit. Nagyon nehéz ezt az önkormányzati pénztárcát úgy kezelni, hogy mindig idõben rendelkezésre álljon a megfelelõ összeg. Ez igényel nagyobb odafigyelést, és ez gyakorol olyan nyomást, hogy nagyon nehezen tud az ember feloldódni, nagyon nehezen tud abból a napi, állandó stresszkörforgásból kikerülni, amiben él, és ami okozza az álmatlan éjszakákat. Ha egy jó nagyot kapálok, sokkal jobban el tudok aludni, mint ha reggeltõl estig, vagy idõnként az éjszakába nyúlóan számokkal bánok. Ez utóbbi okozza az álmatlan éjszakát, és ez okozza azt a feszültséget, ami benne marad az emberben és sajnos a következõ napot így kell kezdeni.A korábbi években azt lehetett mondani, hogy körülbelül úgy május környékére maradt egy kéthetes idõszak, amikor mindenki egy kicsit kiengedhetett. Most sajnos ezt nem lehet elmondani, mert a költségvetés ugyan elkészült, de ahogy kijött a nyomdából már aznap délután az intézményvezetõkkel találkoztunk az 1997. évi beszámolóval kapcsolatban. A napi munka mellett ezeket a ciklikusan, egymás után egyre szorosabban jelentkezõ feladatokat elvégezni egyre nehezebb és egyre inkább terheli az embert. Amikor betelik a pohár- Volt-e vagy van-e idõnként olyan pillanata, hogy azt mondja: kész vége, nem bírom tovább, felállok, elszaladok...- Igen volt. Ezt mindenféle indulat nélkül mondom. Ilyenkor nincs az emberben semmi olyan, hogy valakire haragszik, de van egy határ. Ez a határ nálam idõnként szokott elõjönni, ami azért van, mert évek óta nagyon nehezen tudok elmenni szabadságra, nem tudok kiengedni. Arra törekszem inkább, hogy a kollégáim el tudjanak menni szabadságra. Amikor az emberi szervezet már ennyire telítõdik, akkor eljutok oda, hogy azt mondom: miért csinálom én még ezt? ugyan mi értelme van? És az az igazság, hogy ahogyan idõsödik az ember, úgy egészségileg is egyre inkább érzõdik ez a fokozott munkatempó. Táppénzen még nem voltam életemben. Mikor kórházban voltam, szabadságot vettem ki. Ezt a hozzáállást senki nem követeli meg tõlem, de nekem újra kellene születni ahhoz, hogy ne így csináljam. "Hát ez azért jó volt!"- Mi jelenti a sikert?- Ez is nagyon nehéz kérdés. Sokak számára a költségvetés nem más, mint számadatok halmaza. Én megértem azokat, akik nem szeretik a számokat, akik nem tudnak olvasni a számokból, mert ez egy nagyon sajátos terület. Én már sikernek könyvelem el azt, ha egy-egy területrõl egy olyan kérdés érkezik, amibõl az érzõdik, hogy azt amivel dolgoztunk több hónapon keresztül - valaki elolvasta. Semmi olyanról nem beszélhetek sem a kollégáim, sem a magam nevében, hogy bármi nagy elismerésre várna valaki. Én azt gondolom, hogy sokkal nagyobb hatásfoka van egy köszönömnek, vagy egy olyan megnyilvánulásnak, hogy "hát ez azért jó volt." Én ezeket tudom elkönyvelni sikernek.Horváth Ágnes