Szabó Árpád

Szabó Árpád Távközlési technikus, amatőrfilmes (1946-1999) 1969-1985 között a Szentesi Amatőrfilm Klub tagjaként több díjnyertes helytörténeti- és művészfilm alkotója.

Élete egybeforrt az amatőrfilmesmozgalommal, a mozgalom pedig évtizedekig a csúcson jegyezte Őt. Szentesen Oltyánon kívül senki sem. Soha nem menedzselte magát, pedig a “Porladás” c. filmjük, a “Prizma”, a “Válaszúton”, a “Mese” és főképpen a “Szentesi ortodox” , a “Zsinagóga” és “Dr. Bugyi István”-ról készített munkái – korukban – messze meghaladták, felülmúlták egy Szentes-nagyságrendű kultúr-felépítmény jellemzőit. Fontos, nagyon fontos lenne a hagyaték rögzítése, archiválása!!!

Kilencvenhét-kilencvennyolcban – a tisztiben – kicsit “feltámadt” még, és levetítették Kiss Ferivel az Életüket.Most “– mönt”, a hózuhatagban a múlt pénteken – Felgyőre. Meghalni… Celluloid-szalagok őrzik a Fényben, barátok érzik a Szívben, én meg búcsúzom Tőle.
A kamera a lélek tükre 1998-ban a Hegedűs László Helyőrségi Klubban hat részből álló sorozat kezdődött, melyen a szentesi amatőrfilmesek mintegy negyedszázados terméséből láthattak válogatást az érdeklődők. A meghívón ez volt olvasható: „Különös műfaj, különös alkotásai”.

Szabó Árpád akkor így fogalmazott egy interjúban: – Nyolc mm-es keskeny filmmel kezdtük, ez akkor anyagilag elérhető volt, egy család költségvetése sem omlott össze szenvedélyünktől. Ezután jött az úgynevezett „szuper 8-as”, ez már drágább volt, a 16-os, amatőr szinten nem megy. Mostanában megjelent a videotechnika, ami lényegesen különbözik a klasszikus amatőrfilmezéstől. A videó színvilága hideg, egy csomó színtartalom kiesik belőle, a klasszikus amatőrfilm barátságosabb, melegebb hangulatú. A különbséget persze szóban nehéz megfogalmazni. A vetítés hangulata is más, régebbi összejöveteleinken elhelyeztük a vetítőgépet a közönség sorai között, a néző részese volt az előadásnak. Ezt az érzelmi közelséget a videolejátszók. nem tudják produkálni. – Ezek az alkotások ma is aktuálisak. A két-három évtizeddel ezelőtt készült művek a mai ifjúság számára is tanulságosak, izgalmasak lehetnek, segíthetnek nekik megismerni városukat. Bár a hetvenes években városi híradók is készültek (gyakran teltházzal vetítettük azokat a színházteremben), igazán időtállónak szerintem az alkotói szféra bizonyult. Bár az amatőrfilmezés helyi történetében akadnak hullámhegyek és völgyek, a folyamatosság megfigyelhető, hiszen a bemutatásra kerülő filmek közül a legutolsó tavaly készült. Mindig az a főkérdés: mi, hogyan látjuk a világot, a világ hogyan hat ránk, illetve hogyan lehet ebből kikecmeregni? Gondolom ebből kiderül, én a világ hatását negatívnak tartom. S hogy mit hoz a jövő? Bennünket egyszer csak elkezd izgatni-idegesíteni valami, és aztán addig megyünk, forgatunk, amíg meg nem találjuk a lelki feszültségünket kifejezni tudó képeket. Ha ez sikerül, akkor kész az alkotás…