A Szentesi Köztársaság téri Állami Általános Iskola befejezését követően Szegeden érettségizett majd népművelő-könyvtáros diplomát szerzett. 1968-tól a dr. Dragon Károly vezette szentesi filmklub tagjaként tucatnyi alkotás, többek között a városi híradók készítésének részese, az Ópusztaszer, Fekete fény, a „Pasas”-sorozat c. filmek társszerzője.
Pályája elején újságíróként dolgozott a Vízmű Híradó c. üzemi lapnál, majd 1972-től a Szentesi Életnél. 1974-ben került a szentesi Móricz Zsigmond Művelődés Központba, amelynek hosszú időn át vezetője is volt. A hálózatként működött intézményhez három művelődési ház (a „Móricz”, az „Ifjúsági ház” és a Magyartési Klubkönyvtár), a színházterem, a galéria, majd 1992-től a mozi tartozott. „Ma már alig hihető, hogy kevés pénzzel, de sok ötlettel és számtalan kitűnő segítővel évente 250-300 rendezvényt tartottunk üzemekben, vállalatoknál, szövetkezetekben, nagy és egészen kicsi munkahelyeken, néhol pazar vállalati klubokban, másutt sivár ebédlő-csarnokokban. ” A főtéri Galéria a Magyar Nemzeti Galéria egyik vidéki bemutatóhelye lett. Igencsak nagy visszhangot kapott az első ízben 1983-ban megvalósított azóta is folyamatosan megszervezett országos aktfotó pályázat és kiállítás.
Kezdeményezője és aktív résztvevője volt annak a többéves tervezésnek, melynek eredményeként 1995. július 1-én végre megszólalt a Rádió Szentes.
Gyakran publikált különböző szakmai folyóiratokban Nyugdíjazását követően nyolc kötetben dolgozta fel, foglalta össze s jelentette meg Szentes város kulturális életének történetét, illetve saját újságírói tevékenységének általa leginkább értékesnek tartott darabjait. Írt a Színház, a Mozi, a Galéria és a közművelődés otthonainak históriájáról és Tóth József színész életéről. Több köteteben jelentek meg válogatott írásai.