Bontási engedélyezési eljárás |
|||||
A bontási engedély iránti kérelemhez mellékelni kell: a) az építtető bontási jogosultságát igazoló okiratot 1 példányban, b) a tervezett bontási munka külön jogszabályban meghatározott építészeti-műszaki tervdokumentációját 4 példányban, illetőleg az adott esetben érdekelt szakhatóságok számától függően további 1-1 példányban, c) a tervező nyilatkozatát 1 példányban arról, hogy az építészeti-műszaki terveket az érdekelt szakhatóságokkal és közművekkel a tervezés során egyeztette, és a tervezett megoldás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági előírásoknak, továbbá, hogy a tervezésre jogosultsággal rendelkezik.
Amennyiben az építtető a bontási munkálatokat befejezte, azt haladéktalanul köteles bejelenteni az építésügyi hatóságnak.
A bontási munkák befejezése után az építtetőnek - ingatlan-nyilvántartási átvezetés céljából - változási vázrajzot kell az illetékes földhivatalhoz benyújtania.
A bontási engedély a jogerőssé és végrehajthatóvá válásának napjától számított két év elteltével érvényét veszti.
Az építésügyi hatóság a bontási engedély érvényét a) az engedély megadására vonatkozó határozatában két évnél rövidebb időtartamban is megállapíthatja; b) az építtetőnek az engedély érvényességi idejének lejárta előtt előterjesztett kérelmére - mindaddig, amíg az engedély megadásakor fennálló szabályok vagy kötelező hatósági előírások nem változnak meg - egy-egy évre ismételten meghosszabbíthatja.
A bontási engedélyezési eljárás illetéke: 10.000.-Ft
|
|
Építési engedélyezési eljárás |
Használatbavételi engedélyezési eljárás |
||||