|
Az aradi vértanúk utolsó napjai
Eközben augusztus 27-én az igazságügy miniszter, Schmerling a minisztertanács elé terjesztette az ítéletekkel kapcsolatos elképzeléseket. Bár mérsékeltebb volt, mint Haynau, emberségről még sincs szó: "A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk."
A minisztertanács elfogadta Schmerling
javaslatát, csak Bach belügyminiszter toldotta meg azzal, hogy Haynaut
megfelelő hatalommal kell felruházni ahhoz, hogy a büntetéseket
gyorsan végre tudja hajtani. Bár Ferenc József augusztus 29-i legfelsőbb
kézirata Haynaut arra kötelezte, hogy " ... a halálbüntetést
csak a legbűnösebb és legveszedelmesebb egyéneken hajtsák végre
...", de a halálbüntetés tényéről csak utólagosan kellett
jelentést tennie az uralkodónak. Schmerling ugyan némi erőtlen kísérletet
tett arra, hogy elérje: Haynau csak a halálos ítéletek bécsi megerősítése
után hajtathassa végre az ítéleteket. Schwarzenberg miniszterelnök,
Bach és Haynau azonban megakadályozták a királyi kézirat mérséklését.
Eközben Haynau - a komáromi várvédőkkel történő egyezkedés közepette
- Ernsttől, a vértanúk perének tárgyalásvezető hadbírájától
megkapta az ítéleteket megerősítés végett. A "bresciai hiéna"
azonban még vár, október 2-án rendelkezik csak a kivégzés módozatairól.
Október 6-ára, Latour halálának évfordulójára tűzte ki a kivégzéseket.
Az aradi foglyok még reménykedtek, október 4-e, az uralkodó névnapja,
lehet, hogy amnesztiát hirdet. De minden remény szertefoszlott ezen a
napon, mert amnesztia helyett Haynau végzése érkezett meg. Másnap
reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s
kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a tábornokokat, majd
visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést,
hogy együtt tölthessék az utolsó napot.
Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését - saját apja közbenjárásának köszönhetően - súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, most megcsókolta Damjanich kezét.
Forrás:
|