Csontváry emléktáblájának avatása

 

 

 

Csontváry Kosztka Tivadar születésének 165. évfordulóján 2018. július 5-én avatták fel Szentesen a Magányos cédrus festőjének domborművét. A Kossuth utcán, a Babilon Könyvesbolt és a Porcelán Bolt közötti falfelületen, egy mélyedésben helyezték el a Túri Török Tivadar keszthelyi művész alkotását.

 

 

 

1882-1883 közötti években Csontváry Kosztka Tivadar patikusként dolgozott ebben a házban így a civil kezdeményezésnek nem is lehetett más helyszíne, mint a Kossuth utcán található egykori patika. Az avatásra érkezők között volt olyan vendég, aki relikviákkal érkezett, mert a kistáskájában ott lapult egy-egy gyógyszeres doboz, amelyet ebben a patikában használtak.

 

 

 

Perczel Tamás trombitajátéka után Publik Antal marosvásárhelyi művész versét hallhattuk.

Amikor itt dolgozott Csontváry, akkor talán csak a gyógyszerekből kavarta a színeket - mondta Szirbik Imre polgármester, aki az alkotó segítségével leplezte le az alkotást.

 

 

 

A leleplezés után Paulovics Tamás versét hallhattuk, majd emléklapokkal köszönték meg a támogatóknak és adományozóknak a szervezők a segítséget.

 

 

 

További képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.