Festményátadás a múzeumnak

 

 

 

Nem előzmények nélkül de mégis rendhagyó esemény történt a Koszta József Múzeum életében, mégpedig műtárgyak letéte abban az értelemben hogy az SZVSZ Kft. társadalmi szerepvállalást igyekszik teljesíteni - mondta Béres Mária a Koszta József Múzeum igazgatója 2018. március 15-én.

 

 

 

A műkincsek, népművészeti alkotásoknak az adományozása nemes gesztus. A 19. század elejétől már elterjedt Magyarországon is. Elsőként 1802-ben Széchenyi Ferenc ajánlotta fel magángyűjteményét a Nemzeti Múzeum megalapításához, majd Pyrker János érsek képzőművészeti gyűjteményének donációja a Szépművészeti Múzeum létrehozásához járult hozzá. A 20. század elején majd a két világháború között a köz akadozás a művészet támogatás továbbra is a vagyonos rétegektől elvárt és teljesíttet társadalmi magatartás volt.

A szentesi vármegyei múzeum is jelentősen gyarapodott e gesztusok révén a második világháború után évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz hogy ismét feléledjen Szentesen a műtárgy adományozás szokása. Jellemzően nálunk két formája létezik. Egy-egy élő művész adja át alkotásai egy részét, vagy az elhunyt művész leszármazottai örökösei teszik ezt meg, mint ahogy az az Arató János kollekció esetében is történt.

 

 

 

Máskor, idős a város szerető emberek vagy örököseinek egy egy személy vagy család helytörténeti értékű tárgyainak adományozásával tisztelik meg a közgyűjteményünket és a városi közösséget.

Természetszerűen az előbbi eset ritkább de létezésének ékes bizonyítéka ennek a kiállító teremnek - amelyben most ülünk - a bemutatott anyaga.

 

 A tárgyadományozás valódiságát pedig az támasztja alá hogy évente 1500-3500 darab műtárgy kerül be donáció révén múzeumunkba. A legutóbbi ez év január 23-án a budapesti P. Debrenti Piroska rádiós bemondónő hagyatékából Bálint Csilla és családja adományozott 5 Kovács Károly alkotást a szentesi múzeumnak, jelen alkalommal pedig a Szentesi Városi Szolgáltató Kft tesz egy sajátos donációt  3 Tokácsli Lajos és két Berkecz István kép tartós átadásával, melyet a Koszta József Múzeum hálásan fogad - mondta Béres Mária.

 

 

 

Jelen festmények átadása nagy öröm számunkra - mondta Nagy György Zsolt a Városi Szolgáltató Kft. vezetője. Amikor január elsejével ide kerültem a kft-hez és átvettem a céget, próbáltam felmérni hogy milyen eszközei vannak a cégnek, és öt darab festményt találtunk, ami ugye a Szentesi Városi Szolgáltató működési tevékenységétől picit idegen. Sem szakértelmünk sem képzettségünk, tudásunk sincs ahhoz hogy ilyen festményeket gondozzunk, és akkor jött a lehetőség hogy mit kellene velük kezdeni, hogy ne csak az ügyvezető irodájában legyenek láthatók.

 

 

 

Jelen együttműködési megállapodásunknak a célja igazából egy példamutatás hogy az ilyen fajta együttműködési megállapodással a festmény tulajdonjoga nem kerül ki a cégtől ugyanúgy a cég tulajdona marad viszont a nagyközönség számára látható.  A Szentesi Városi Szolgáltató felajánlotta a múzeumnak és ezen belül Szentes polgárainak azt a lehetőséget hogy ezeket a gyönyörű festményeket  (akár egy tárlat kapcsán) ilyen körülmények között láthassák.

 

Reméljük a példa ragadós lesz és többen is csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez - mondta Nagy György Zsolt, majd közösen aláírták az átadó nyilatkozatokat.

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2018. 03. 16.

 

.