Fontos pontok

 

 

 

A férfi vízilabda OB I-ben fontos sikert aratott a Metalcom-Szentes, ugyanis hazai pályán 11-10-re legyőzte a Pécs együttesét.

 

 

 

A Metalcom-Szentes előzni és visszavágni szeretett volna, míg a Pécs elérni a középszakasz felsőházát – a Kurca-parti közönség nagy örömére előbbi jött össze. A lelkes szurkolótábor nemcsak jó hírt és győzelmet, de egy igazán jó összecsapást is kapott, a mindkét fél számára nagyon fontos derbin egyszer sem volt két gólnál nagyobb különbség.

 

 

 

Félidőben még úgy tűnt, hogy a Pécs akarata talán jobban érvényesül, főleg az emberelőnyös helyzeteik parádés kihasználása miatt, hiszen nyolcszor találtak be fórból. A harmadik negyedben viszont a hazaiak nem ismertek kegyelmet: zsinórban négy góllal jelezték, hogy milyen erő van bennük. A Pécs ettől nem került padlóra, sőt, kétszer is egyenlíteni tudott, utoljára két perccel a vége előtt.

 

 

 

A végjátékban dőlt el tehát minden, méghozzá a Kurca-partiak javára: ki más, mint a csapatkapitány, Somogyi Balázs villant az utolsó percben, győztes gólja révén a Metalcom önbizalommal telve várhatja a kéthetes szünet utáni sorsdöntő alapszakasz bajnokit, az utolsó fordulóban a Tatabányát fogadja majd az együttes.

 

 

 

A mérkőzés sajtótájékoztatóján jelentették be a hazaiak, hogy leigazolták a szentesi születésű Hegedűs Bencét, aki németországi kitérő után tér haza. Az előző szezonban még a Kaposvárt erősítő pólós center és bekk pozícióban vethető be leginkább, erős fizikumú játékos, aki a középszakaszban csatlakozhat a kerethez.

 

 

 

Pellei Csaba: – Kemény meccsen vagyunk túl, amelyen az emberhátrányos védekezésünkkel egyáltalán nem lehettem elégedett. Így is nyertünk, mert teljes szívvel küzdöttünk. Fel voltunk rá készülve, hogy a Pécs gyors lefordulások után akar gólt szerezni, ezt sikerült megakadályozni, sőt, két szituációban ellenfelünk helyett mi tudtunk betalálni, mert figyeltünk arra, hogy mikor és hogyan akarnak megindulni.

 

Metalcom-Szentes–Pécs 11–10

(2–2, 2–3, 4–1, 3–4)

Férfi vízilabda OB I, B csoport, 13. forduló.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2018. 02. 04.

 

.