Milyen lesz a színház???

 

 

 

Ha a döntéshozók és a Jóisten is úgy akarja, akkor 2019-ben újra megkezdheti színházi évadát a Tóth József Színház az egykori Petőfi Szálló épületében - hallhattuk a mai Sajtókávé tájékoztatón Szirbik Imre polgármestertől.

 

 

A hétköznapi embert nem érdekli, hogy milyen forrásból valósul meg az álom, az legyen a szakemberek és a politikusok dolga, az viszont érdekli, hogy hogyan fog kinézni belülről.

 

 

 

Íme a tervek, melyet a képviselőtestület már látott, de a lakosság ilyen minőségben nem.

Első kérdés, hogy milyen színű legyen, milyen legyen az uralkodó színvilág. Már ebben is két vélemény volt, mert a hagyományos színház vörös, vagy a kék látványterv között kellett elsőként dönteni. Mind a kettő szép lenne, de a mennyezet kialakításához a vörös szín mellett döntöttek az ítészek, mert a központi csillár központosan úgy zárná le a teret, mintha egy hibiszkusz virág lenne a fejünk fölött.

 

Jó minőségben és nagyfelbontásban a tervek csak a Szentesi Mozaik facebook oldalán! Ne fejtse el az oldal LIKEolását, hogy értesüljön a legfontosabb hírekről!

 NEM KELL FACEBOOK regisztrációval rendelkeznie!!!

 

 

 

 

Másik kérdés, de ezzel a megoldással párhuzamosan az is megoldódik, hogy a technikai részét a teremnek, hogyan lehet elhelyezni. Ha a hagyományos mennyezet kialakítás történik meg, akkor minden technika látszódik, így viszont a csillár leeresztésével és a drapéria mozgatásával el lehet azt takarni ha bálteremként van berendezve, és ha színházi előadás lesz, akkor felhúzzák és akkor bukkannak elő a lámpasorok, fejgépek.

 

Úgy tudjuk, hogy 337 főt fog befogadni a színház és a vállalt tervek szerint évi 26.000 főt kell látogatóként regisztrálni - mondta Szirbik Imre polgármester. Ez a létszám nem azt jelenti, hogy csak a színházi előadásokra kell, hogy ennyien bejöjjenek, hanem az egyéb kulturális és idegenforgalmi programokra.

Havonta 2600 látogatónak kell megfordulni az intézményben, ha levonjuk a nyári szünet két hónapját, és ez csak akkor tartható ha a gyermekelőadások (Micimackó bérlet) teltházzal és havi három előadással fognak lemenni. Ez évi 10.000 látogatót jelent és a színház a bezárás előtti években hozta a 12-15.000 éves látogatás. Így tartható a vállalt nézőszám.

 

Ha elkészül a színház, attól még az udvari rész homlokzata nem fog megújulni, mert azt nem lehetett a pályázatba beletenni, arra más forrást kívánnak igénybe venni, de ez még tárgyalás alatt van.

 

Térjünk vissza a színház belsejébe! Ugyanott lehet a színházba bemenni mint ezelőtt, és a vizes helységek kerülnek a pincébe. Az egész színház alatt a pincerendszert bővítik, ide kerülnek az öltözők, és a kiszolgáló helységek, raktárok. A terem több rendezvényre átalakítható, így lehet kifutós színpad, standup előadásra középszínpad, vagy a hagyományos színházi elrendezés.

Mobil széksorokkal és zenekari árokkal lesz ellátva a színház. A zenekari árok egy hidraulikus lifttel lesz ellátva, amely a székeket tudja majd elrejteni, míg a hátsó széksorok egymásba csúsztathatók lesznek és bálteremmé alakítható.

Mindezekre a képeken láthatnak példát.

 

A színpad magába rejt majd egy 7 méter átmérőjű forgószínpadot, amely kiszolgálására egy kicsúsztatható hátsó fedett színpadmeghosszabbítás fog szolgálni.

 

 

 

Ha nagyobban szeretné látni a terveket, akkor az csak a Szentesi Mozaik facebook oldalán tekinthető meg!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2017. 09. 19.

 

.