... "a szeretet mindent elfogad"

Fogyatékkal élők térségi találkozója

 

 

 

Szentes Város Gondozási Központja immár 12. alkalommal szervezte meg 2017. szeptember 15-én a fogyatékkal élők térségi találkozóját. A megnyitó alkalmával a részvevőket, megjelenteket Szirbik Imre köszöntötte elsőként, aki kiemelte, hogy mennyivel nehezebbek a fogyatékkal élők mindennapjai, és megköszönte a segítők munkáját. Ezután Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet, melyben kiemelte, hogy az ilyen események az ünnepről szólnak, és erőt adnak a jövőben.

 

 

Idén összesen 18 intézmény képviseltette magát a „Szeretet mindent elfogad” elnevezésű rendezvényen, a többségük visszajáró részvevője a találkozónak, de érkeztek új csapatok is - tudtuk meg Puskásné Halál Ágnestől a Gondozási Központ vezetőjétől.

A Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban a csapatok bemutatkozásánál mindenki lelkesen tapsolta meg a másikat, a muzsikára egyből kirobbanó örömmel reagáltak.

Idén is kulturális bemutatók, sportvetélkedők, közismert személyek által vezetett csoportok változatos állomásokon mutathatták be tudásukat.

 

 

 

Ebben az évben is gazdára talált a Mosoly Kupa, melyet a legvidámabb csapat nyerte el. Aranysziget Otthon Derekegyházi Ápolóotthona bizonyult idén a legmosolygósabbnak.

 

Gratulálunk minden résztvevőnek, szervezőnek, támogatónak, hogy egy ilyen örömteli napot szerezhettek mindenkinek.

További képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2017. 09. 25.

 

.