Bácskából jöttem

 

A Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önöket 2017. augusztus 7-én, hétfőn, 18.00 órára Novák Mihály szabadkai fotográfus BÁCSKÁBÓL JÖTTEM című fotókiállítására Szentesen a Galéria Kávéház és Étterembe (Petőfi u. 7.) A kiállítást megnyitja: Nagy István fotóművész

 

Novák Mihály, operatőr, fotográfus, lomográfus, 1958-ban születtem Bácskossuthfalván az egykori Jugoszláviában, ma Szerbia. Később az Újvidéki Televízióhoz (mai RTV) kerültem, segédoperatőrnek, operatőri munkát végeztem a magyarországi Duna Televíziónak és az M1 csatornának is. Ezt követően a Subotičke Novine, majd a Subotičke hetilap fotóriportere voltam 2009-ig. Azóta szellemi szabadfoglalkozásúként létezem, szabadúszó fotósként és a történeti fotóeljárások néhány technikájának alkalmazójaként dolgozom (van dyke, cianotípia, argentotípia, temperaprint).

Egyik alapítója vagyok az 1978-ban létrejött bácskossutfalvi 9+1 képzőművészeti csoportnak (9 festő +1 fotós), amely mai napig is működik. 2008-ban ismerkedtem meg a lomográfiával, ahol egyebek között a filmet különféle fizikai és kémiai hatásoknak kitéve, különleges hatású fotókat készítettem. A lomográfiában a fotográfia szabályait elhagyva, filmre fényképezett, digitálisan nem manipulált képeket kapunk.

 

A kiállítás megtekinthető október 2-ig a kávéház nyitvatartási idejében.

 

 

Szentes, 2017. 07. 31.

 

 

.