GINOP ROAD SHOW SZENTESEN

 

 

 

A GINOP ROAD SHOW szentesi állomásán a résztvevők elsőként Csongrád megye legnagyobb foglalkoztatójához a Hungerit Zrt-hez látogattak el.

Az üzemlátogatáson részt vett dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és Dr. Tóth Flórián a Szentesi Járási Hivatal vezetője.

 

A szentesi baromfifeldolgozó 1922-ben kezdte meg működését. Fejlődését és növekedését jól mutatja, hogy míg az első évben a munkások száma csak 100 fő volt, egy év múlva a létszám már 300-350 főre emelkedett - hallhattuk a cég ismertetője során.

 

1990. december 1-jén a továbbfeldolgozó üzemrész kivált, és Hungerit Kft. néven kezdett el működni magyar, olasz és német tulajdonosakkal. Ettől kezdve a Kft. a magyar továbbfeldolgozó piac legjelentősebb szereplőjévé vált. A 2006-ban Zártkörűen működő részvénytársasággá alakult cég napjainkban is folyamatos beruházásokat és fejlesztéseket végez. A HUNGERIT Zrt. 2016-17-18-as évének legjelentősebb beruházása keretében 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő kormánytámogatást kap az export bővítését szolgáló, mintegy 5,1 milliárd forint értékű új beruházás megvalósításához, ami 120 új munkahelyet teremt. A beruházás eredményeként 5 millióval több szárnyast tudnak majd levágni. A beruházás keretében felépül többek között egy feldolgozó üzem, egy biológiai szennyvíztisztító, továbbá új gépeket, berendezések beszerzésére kerül sor. A beruházás megvalósítását követően a 9 ezer tonna panírozott terméket tudnak majd előállítani.

 

 

 

Az üzemlátogatás után kezdődött a munkáltatói fórum a Városháza dísztermében, melynek részleteit és a legfontosabb információit a hétvégén megjelenő Szentesi Életben olvashatják el.

 

 

 

 

Szentes, 2017. 06. 27.

 

.