FÁK… AHOGY ÉN LÁTOM!

 

A Szentesi Fotókör tisztelettel meghívja Önöket 2017. április 3-án, hétfőn 18.00 órára GÁLFALVAY HILDA szentesi fotográfus „FÁK… AHOGY ÉN LÁTOM!” című fotókiállítására Szentesen a Galéria Kávéház és Étterembe (Szentes Petőfi u. 7.)

 

Gálfalvay Hilda így vall önmagáról:

Fotós életem a ’70-es évek elején kezdődött, majd több évtizedes kihagyás után újra a képkészítés felé sodródtam. Kirándulásaim során igyekeztem minden, számomra érdekes témát megörökíteni. A Szentesi Fotókörbe 2011-ben léptem be, itt folyamatosan tanulom a jó képkészítés titkait. Nagyon sokat köszönhetek a fotókör tagjainak, akik sokban segítették fejlődésemet. A virágok fotózásától eljutottam az igényesebb látásmódhoz és a részletekben rejlő szépség, izgalmasság megörökítéséhez. Több fotókiállításon részt vettem, szeretem megmutatni fotóimon keresztül az én világomat. Egy-egy téma kiválasztása után izgalommal és nagy érdeklődéssel fogok hozzá a feladat megvalósításához. Olyan fotókat szeretnék készíteni, melyek gyönyörködtetnek, de egyben gondolkodásra is késztetnek.

 

A kiállítást megnyitja: Dömötör Mihály fotóművész

 

A kiállítás megtekinthető június 5-ig a kávéház nyitvatartási idejében.

 

 

 

Szentes, 2017. 03. 27.

 

 

 

.