Kiosztották a Boros Díjakat!

 

 

 

A Boros díjat 1990-91-es tanévben alapították, így immáron 26. éve vehetik át ezt az elismerést a Boros Sámuel Szakközépiskola legkiválóbb diákjai. A díj feltételei szigorúak, csak a legjobb tanulmányi és verseny eredményű, ezen kívül a közösségi munkában is kiemelkedően teljesítő tanulók pályázhatnak. Ezt az elismerést mind a tanárok, mind a diákok nagyon komolyan veszik, a presztízse az évek során változatlan. A diákok számára a Boros díj a középiskolai tanulmányok alatt kapható legrangosabb kitüntetés.

 

 

 

Ebben a tanévben a Boros díjra 4 tanuló, a Közösségi díjra 4 diák adta be a pályázatát. A tantestület döntése alapján idei évben 3 fő kapta meg ezt az elismerést.

 

Boros díjas

 

Tóth Evelin Brigittát iskolánkban mindenki ismeri, hiszen nem volt olyan rendezvényünk, ünnepségünk, ahol szavalatával ne járult volna hozzá annak színvonalas megrendezéséhez. A szép magyar beszéd megyei fordulóján ebben a tanévben 3. helyezést ért el Érdeklődése is a humán tantárgyakhoz köti, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészet tudományi karára adta be a jelentkezését. Felvidéki Vivien a 12. b osztálynak kiemelkedő eredményeket elérő tagja. Kiegyensúlyozott, nyugodt személyiségével 9. osztályos kora óta mintát ad az osztály számára. Az osztályban négy év alatt ő érte el a legjobb tanulmányi eredményt. Nem csak szorgalma, hanem magatartása is mintaszerű. A közösségért és az osztályért is az évek során egyre több feladatot vállalt. Az osztály legeredményesebb és legkiegyensúlyozottabb teljesítményű diákja.

 

 

 

Boros "közösségi" díjasok

 

Erdélyi Fanni Patrícia az egészségügy szakmacsoport tanulója. Érdeklődési körének megfelelően biológiából, kémiából, egészségügy tantárgyakból teljesített a legjobban. Több évben sikereket ért el a Curie kémia és környezetvédelmi verseny területi döntőjén, egyéni versenyben III. helyezést, csapatversenyben az I. helyezést érték el az idén. Sokoldalúságát bizonyítja a sok-sok versenyeredmény, a szakmai versenyeken túl részt vett Kazinczy szépkiejtési versenyen, német OKTV-n, csecsemőgondozási versenyen. Színes, kedves egyéniségéhez a közösségért vállalt feladatok is hozzátartoznak. Gyógytornászként képzeli el a jövőjét.

 

 

 

Szabó Polett Patrícia közvetlen és nyílt természetének, illetve jó kommunikációs készségének köszönhetően társai körében kedvelt, népszerű diák. Segítőkész, kreatív, megbízható. A szalagavatóra a meghívót Ő tervezte, több pályázó közül az Ő munkáját értékeltük a legkiemelkedőbbnek. A folyamatos aktivitása miatt Polettet mindenki ismeri, de a nyüzsgés mellett jutott energiája kimagasló versenyeredményekre is. Ebben az évben a Curie környezetvédelmi verseny nyertes csapatának tagja volt, de nem volt olyan év, hogy ne képviselte volna iskolánkat több megmérettetésen is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.