103 éves a legidősebb szentesi

Laci bácsi március 16-án töltötte a 103-at!

 

 

 

Palotás László az egészségesen táplálkozás nagy híve és valószínűleg ennek köszönheti magas életkorát, melyet 2017. március 28-án ünnepeltek a Dózsa György utcai Idősek Klubjában. Laci bácsi 103 évvel ezelőtt Máramarosszigeten született 1914. március 16-án. A város Románia és Ukrajna határán fekszik, a Tisza és az Iza folyó völgyében, festői környezetben. Gyermekkora első éveit itt töltötte, maid a román megszállás miatt Orosházára menekültek családjával.

Iskolás éveit Orosházán töltötte. A polgári iskola elvégzése után kereskedőnek tanult és ebben a szakmában dolgozott néhány évig, de úgy érezte nem alkalmas erre a munkára.

A mezőgazdaság jobban vonzotta, ezért beiratkozott egy felső-mezőgazdasági iskolába. Mellette gyengébb képességű diákokat tanított, ebből tartotta el magát.

 

Érettségi után végrehajtóként kezdett el dolgozni Orosházán, mert a mezőgazdaságban nem kapott állást. 1939-ben behívták katonának, ahol két évet töltött. Leszerelése után Békésvármegyei Állattenyésztő Egyesületnél gyakornoki állást töltött be, mellette a keszthelyi Gazdasági Akadémián tanult. Nem sokáig dolgozhatott, mert a háború közbeszólt és behívták katonának, fogságba esett, ahol 5 nagyon nehéz évet töltött. Élni akarása és életszeretete azonban átsegítette minden nehézségen. Hazatérése után tovább folytatta munkáját az állattenyésztésben, a törzskönyvezett tenyészállatokkal foglalkozott. 1948-ban megnősült, majd családjával Szentesre költözött és a Pankotai Állami Gazdaságnál helyezkedett el. 1974-ben ment nyugdíjba.

Nyugdíjazása után is még évekig dolgozott. 1996-ban meghalt a felesége, ekkor iratkozott be az Idősek Klubjába és azóta lelkes tagja közösségnek.

Laci bácsi mindig kedvelte a művészetet, szeretett festeni, rajzolni, hegedülni. Mára csak a hegedű maradt. Szabadidejében gyakran hegedül és énekel. A klubban is rendszeresen fellép a rendezvényeken.

Az ünnep alkalmából Dr. Demeter Attila alpolgármester köszöntötte Laci bácsit, valamint műsorral kedveskedtek a klubtagok melyben közreműködött Paulovics Tamás verssel, Kiss Viktória énekkel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2017. 03. 28.

 

.