CodeWeek a Pollákban 2017.

 

 

 

2017. október 20-án egy délelőtti programmal csatlakozott a HSZC Pollák Antal Szakképző Iskolája az EU tagállamokban immár negyedik alkalommal megrendezett CodeWeek rendezvénysorozathoz. A rendezvénysorozat arra irányul, hogy közelebb hozza a programozást az emberekhez: így a diákokhoz, tanárokhoz, szülőkhöz is, és megmutassa, mindenki tud programozni, a programozás mindenki számára lehet élmény. A program egyik kiemelt célja, hogy a diákok megértsék, az informatikai életpálya számukra is elérhető, sokkal szélesebb és sokrétűbb lehetőség, mint azt általában gondolják.

 

 

 

Az érdeklődő 8. osztályos diákok először Szabó Tamás informatikai szaktanácsadó előadását hallgathatták meg „Biztonságos internethasználat „ címmel. Itt szó esett az internet, a közösségi oldalak, az internetes vásárlás, felelőtlen használatában rejtőző veszélyekről.

 

 

 

A másik előadáson Kis Benedek, az iskola 12. osztályos tanulója tartott élménybeszámolót a 2017 nyarán Kínában megrendezett Hackerversenyről, amelyen egy BME-s csapat tagjaként vett részt. Ezután a közel 80 általános iskolás tanuló az iskola tanárai és diákjai előadásait hallgatták meg a kódolás és az informatika kapcsolatáról, majd megírták saját programjukat a számítástechnikai termekben.

 

Szentes, 2017. 10. 20.

 

.