„…a szeretet mindent elfogad…”

Egy nap az elfogadás jegyében

 

 

 

"A szeretet mindent elfogad" címmel tizenegyedik alkalommal rendezték meg a fogyatékkal élők térségi találkozóját 2016. szeptember 17-én a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

 

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

 

 

A megye számos településéről érkező, kétszáznál is több fogyatékkal élők játékos vetélkedőkön vettek részt. Az idei év újdonsága volt, hogy sportolók és önkormányzati képviselők voltak a csapatok mentorai és segítették őket a feladatok végrehajtásában. Idén is átadták a Mosoly Kupát, melyet a Kisrét csapata vehetett át. Az Év arca díjat, amelyet egyebek mellett a közösségért végzett munkáért adományozzák, idén Felföldi Ferenc vehette át.

 

 

 

A rendezvényt támogatták:

 

Szentes Város Önkormányzata

Krausz Jánosné képviselő asszony

Szentes - Csongrád Rotary Club - Nagy Péter Sándor

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok

Bányai Zsolt - Ételfutár

Hungerit Zrt. - Magyar József

Autark Kft.

Séf Kft.

Baranyi László Kőfaragó

Váczi Vill Kft.

Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének Szegedi Központja

Magó Kft.

ÉGISZ 90. Temetkezési Kft.

Caprix Kft. - Keller Ferencné

Szentesi Művelődési Központ

Gazsó - Szűcs duó

Egyenlő Bánásmód hatóság Csongrád megyei referense Dr. Kiss Éva

Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének Szentesi csoportja

Klauzál Gábor Általános Iskola

D-daru Kft.

Dr. Vígh István

Dr. Verók Attila

Dr. Neu Klára

Dr. Szuly Levente

Szentes Város Szolgáltató Kft. Központi Konyha

Főnix Étterem és Söröző

Kvirtek Bt.

Martinkáné Dr. Bazsánt Judit

Szathmári Pál

Vidovics Ferenc

 Délalföldi Kertészek Szövetkezete (TÉSZ)

Szentesi Zöld-Ker Kft.

Gáspár András e. v.

Érdi István e.v. zöldséges

EFI Iroda Szentes - Czakó-Kádár Viktória

Hódmezővásárhelyi SZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Kiss Bálint Református Általános Iskola Szentes

Venezia Pizzéria

 

 

További képek és videók a rendezvényről:

 

 

 

 

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

 

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

 

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

 

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

 

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2016. 09. 16.

 

 

.