Megnyitotta kapuját a Szentes Ház

 

 

 

Szentes Város Önkormányzata az elmúlt évben döntött egy olyan információs pont létrehozásáról, amely a helyi igényeken túl szolgálja majd az idegenforgalmat, a hozzánk látogatók tájékoztatását. A „Szentes Ház” a Petőfi utca 1. szám alatti épületben került kialakításra és 2016. június 2-án megnyitotta kapuját.

 

 

 

A Szentes Ház a tájékoztatóponton túl egyik részében helyi alkotók (értékteremtők) egy-egy munkáját ajánlja a látogatók figyelmébe, másik részében nagyobb nyilvánosságot ad annak a gyűjteményes kiállításnak, mely eddig a kórházban volt látható. Itt került kialakításra ugyanis a Kórháztörténeti Emlékhely, mely Dr. Bugyi István hagyatéka és munkássága idejének gyűjteményes kiállítása. Lehetőség van városismereti túrát tenni a Szentesi Spartacus Természetjáró Egyesület által készített térkép alapján, mely egyben játék is.

 

 

 

Szirbik Imre polgármester elmondta, hogy a ház találkozó pont, ahová bárki betérhet, ha információra van szüksége, vagy el akar mélyülni a múltban. Ezt a mozi szobában is megteheti, ahol régi filmhíradók és az amatőr filmklub alkotásaiból tekinthet meg egy-egy filmet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2016. 06. 03.

 

.