Ötvenezer forint adakozásból a rögbiseknek

 

 

 

A történet ott kezdődött, hogy az év elején lehetett pályázni a sporttámogatásokra, ahol a szentesi rögbisek nem kaptak támogatást, mert hiába szentesi színekben játszanak az egyesületük Hódmezővásárhelyre volt bejelentve. A sportbizottság viszont csak Szentesre bejelentett egyesületeket támogattak.

 

Benkő István elmondta, hogy amikor elmesélte az atlétáinak, hogy hogyan jártak a sporttársak egyöntetűen úgy döntöttek, hogy gyűjtést szerveznek a rögbiseknek. Az így befolyt 50.000 forintot Seres András dobóatléta adta át a mai sajtótájékoztatón Törőcsik Sándornak a rögbisek vezetőjének.

 

Kovács János a sportbizottság elnöke elmondta, hogy azóta orvosolták a rögbisek a bejegyzés körüli anomáliát, és a mai sportbizottsági ülésen támogatást szavaznak meg a részükre. Így méltó módon folytatódik a 25 éves rögbi Szentesen.

 

 

 

Szentes, 2016. 06. 21.

 

.