Szentesi kismesterek újabb alkotásai

 

 

 

2016. június 18-án nyílt meg a Városi Könyvtárban a "Szentesi kismesterek újabb alkotásai" című kiállítás.

Elsőként Majtényi András zongora kíséretével Puskás Anna klarinétjátéka köszöntötte a vendégeket.

A kiállítást Szűcs Ildikó a könyvtár igazgatónője nyitotta meg az alábbi gondolatokkal:

 

 

 

Azt gondoljuk, hogy egy adott nap eseményét csak az a nap, csak az az esemény határozza meg. Pedig dehogy. Minden esemény, minden alkalom egy folyamat alkotóeleme. A különlegessége és az egyedisége abban áll, hogy akkor, abban az időben, azon a helyen összevárjuk vagy utolérjük egymást.

Mint ezen a mai kiállítás megnyitón.

A ma reggeli futásom-gyaloglásom közben jöttek a gondolatok, mely az elmúlt napi események miatt születtek: mindenki megy a maga tempójában, kit elhagyunk, ki elhalad mellettünk. Van, aki siet utánunk, és van, akit mi szeretnénk beérni. És persze olyan is van, hogy néha keresztezzük egymás útját. S ahogy az angol közmondás is mondja: Az álló óra is naponta kétszer a pontos időt mutatja.

 

 

 

Vagyis: minden további nélkül merjünk megállni, nem sietni, nem menni, csak lenni, és megtalálni a pillanatnak az örömét.

Ez a kiállítás az „évadzáró” kiállításunk. Több éve már, hogy a „szünet” előtt a helyi mesterek alkotásaiból áll össze a nyári kiállításunk anyaga.

 

 

 

S ahogy a tempónk nem egyforma, úgy különböző a technika, amivel az alkotások születtek, más anyag adta az ihletet. Az üzenete az alkotásoknak azonban mégis közel hasonló: alkoss! Legyél kreatív! Öntsd formába az álmodat! Fizikai adottságaink, lelki hozzáállásunk mind mind meghatározzák, hogy milyen formában alkotjuk újra önmagunk: ki vasban, ki agyagban, ki anyagban, ki fával, ki gyönggyel, ki kővel, ki ecsettel.

 

 

 

Mi a fizikája az alkotásnak? Kívülállóként csak sejtem: megszületik a gondolat, egy érzés, egy emlék, egy ötlet kapcsán. Elkészül a belső kép – és beindul a munka. A kezek, mint valami varázspálcák – elővarázsolják a megálmodott képet. Anaïs Nin szerint: „Az álmok beillenek a cselekvés valóságába. Hisz a cselekvésből ismét álom sarjadzik; és ez a kölcsönös függőség teremti meg az élet magasabb formáját.”

 

 

 

Az én tisztem most az, hogy a vendégeket elindítsam az alkotók és az alkotások felé és látom is a kíváncsiságot a szemekben.

Szeretnék még egy kis türelmet kérni Önöktől.

Szeretném, ha mindenki picit elcsendesülne ott belül és eszébe jutna a mestere. Aki elindította, aki a kezét fogta, aki az anyagot adta a kezébe.

 

 

 

Aki megmutatta a lényeget, aki hagyta, hogy hibázzon, majd gyengéden kijavította…

Nem születik senki sem mesternek. Mesterré a tanítványok tesznek. Azt kívánom minden jelenlévő alkotónak, hogy tapasztalják meg életük során azt a felelősséget és örömet, amivel a mesterré válás ajándékoz meg.

Köszönöm, hogy megtisztelték jelenlétükkel és munkáikat elhozták nekünk, nagy örömünkre.

  

Kiállítók:

Bors Károly, Kovácsné Gál Katalin, Sárréti Kriszti kerámikusok

Csemez Attila, Horváth Sándor, Csikán József fafaragók

Debrecziné Marozsán Eszter papírfonó

Kovács Ivánné népi bútorfestő

Nagy Marietta ékszerkészítő

Nyíri Dánielné gyöngyfűző

Vígné Wolford Ilona ékszerkészítő

Ráczné Chikán Gabriella tűzzománcos

Medgyesi István – Vasveréb kézműves műhely – kovács mester

Hajléktalan segítő központ kézművesei.

 

A kiállítás szeptember 8-ig látható.

Hétfőtől nyári nyitva tartással várjuk önöket: hétköznap 8-tól 16 óráig, szombaton 8-tól 12 óráig.

 

A könyvtárban nem lesz nyári szünet.

 

Szentes, 2016. 06. 22.

 

.