Határtalanul - Mikszáth nyomában a Felvidéken

Kiss Bálint Református Általános Iskola 2016. április 16-20.

1.nap

A kora reggeli kelés után egész pontosan indultunk neki. A M0-áson elkerülve Budapestet igen gyorsan a határra értünk, amit csak onnan vettük észre, hogy a feliratok többsége már nem magyar nyelvű volt. Kellemes tájak között haladva értünk Mikszáthfalvára, ahol a híres író gyermekkori házát látogattuk meg. Az udvaron korabeli játékokat próbálhattunk ki, majd egy nagyon érdekes és alapos ismertető után a ház előtt lévő szobornál elhelyeztük iskolánk koszorúját. Szentantal volt a következő úticél. A gyönyörű napsütésben megcsodáltuk a kastély impozáns épületét, amely a naptár jegyében épült. Például 365 ablak, 12 kémény, 4 szárny...a többi számot tessék kitalálni... Buszra pattantunk, s irány Besztercebánya. S ha már bánya, legyen igazi. Egy izgalmas rövidfilm után sisakot, esőkabátot öltöttünk, lámpa a kézben, s 134 lépcsőn leereszkedtünk egy igazi tárnába. Megnézhettük milyen is egy bánya belülről, milyen körülmények között, milyen eszközökkel dolgoztak e nehéz munkát végző emberek. Sétáltunk egy jót Selmecbánya hangulatos főutcáján,a kihívásokat kedvelők az újvárhoz is felcaplattak.

2.nap

Selmecbányán átsuhanva igazi kanyargós hegyi utakon jutottunk el egy ékszerdoboz városkába, Körmöcbányára. Csodálatos főtér, középkort idéző hangulat és ragyogó napsütés közepette sétáltunk az ódon utcácskákon, sok-sok lépcsőn keresztül megmásztuk a vártemplomhoz vezető utat is. Megtudtuk, hogy a templom alatti pincerendszerben évszázadokkal ezelőtt őrízték Magyarország aranykészletét. Ma is itt működik Szlovákia pénzverdéje. Suhantunk tovább Besztercebányára, ahol körbesétáltuk a gyönyörű főteret, megcsodáltuk a híres szárnyasoltárt, a Mátyás házat, s a paloták sorát. Aztán jött a rákészülődés a mai túrára. Tátrafüredről indultunk neki a Tarajoskára vezető 300 méteres szintkülönbséget legyűrő kaptatónak. Nem tűnik soknak, de aki kevesli, csinálja utánunk egy óra alatt. A Tarajoskánál lévő 1300 méteres magasságnál lévő menedékháztól már kényelmes séta vezetett a vízesésekhez. A nap sokadik közös fotója után elindultunk lefelé. Eközben a havas hegycsúcsok felett egyre csúnyábban néztek ránk a felhők, de mire bemérgelték volna magukat, vissza is értünk a buszhoz.

3.nap

Elsőként Késmárk volt az úticél, ahol a két evangélikus templom fogadott bennünket. A kivülről inkább zsinagógára hajazó vörös templomban imádkoztunk, énekeltünk egy zsoltárt, majd megnéztük Thököly Imre sírját. Ezután átsétáltunk a mellette lévő fatemplomba, ami egy kész csoda. Belülről egy hajóra emlékezet, merthogy svéd tengerészek adományoztak komolyabb összeget az építésére. Gyönyörű akusztika, teljesen fából készült belső, fém szegek nélkül facsapolásokkal míves munka a javából. Az akusztikát ki kellett próbálnunk, s ha már tengerészekről esett szó, felcsendült alkalmi kórusunk előadásában a Vezess Jézusunk.... Meg is leptük vele a templomot kinyitó hölgyet, valószínűleg nincs ahhoz szokva, hogy egy gyerekcsoport imádkozni is tud, sőt egyházi énekeket szólaltat meg. A csendesen szemerkélő esőben elsétáltunk a Thököly várhoz, s megcsodáltuk volna a kilátást a Tátra havas csúcsaira, de a felhők másképp döntöttek. Késmárk nevét is megfejtettük a sváb lakosok sajt piaca után lett Káse markt Késmárk. Késmárk után az eső elállt, s mi kihasználva az adódó alkalmat bekukkantottunk a Hernád áttörés alsó végére, besétálva az első hídhoz, meg a kezünkkel kipróbálva a víz hőfokát. Szép látvány volt így is. Akárcsak a következő város Igló. Itt újra az eső szemerkélése közepette sétálgattunk, megnéztük a legmagasabb templomtorony címet viselő csúcsot, majd megkongattuk a városi harangot. Irány Lőcse, ahol a székesegyházban, ahol a világ legnagyobb faoltárát is megcsodálhattuk - Pál mester munkáját! Itt a lőcsei fehér asszony székét is láttuk, amit a korabeli pap a bejárathoz rakatott át, mert a szépasszony mindig elkésett, s ezzel zavarta az egyházi személyiséget. Ezután Közép-Európa legnagyobb vára a Szepes vár következett. Ezután elmentünk Szepesszombatra, megnéztük a gyönyörű kis templomot, itt is énekeltünk egy dicséretet, keretes szerkezetbe foglalva a napot.

4.nap

A napot Tátralomnicon kezdtük egy kellemes sétával. A sífelvonóknál még havat is találtunk, így természetes volt, hogy kialakult egy kisebb hócsata. Gyönyörű vidék következett a Tátra legkeletebbi része, ami látványnak alacsony, de benyomásra gyönyörű. Dús erdők, valószínűtlenül zöld legelők, juhnyájak, hagyományos pásztorházak, kék színezéssel a gerendák között. S egyszer csak a háromkorona szikla tövéhez értünk, ahol a Vörös Kolostor nevű helyen megnéztük….igen a vörös kolostort. De közben már méregettük a Dunajec folyót, ahol népviseletbe öltözött férfiemberek nagy faalkotmányokat rakosgattak a vízparton. A Dunajec partján. Ugyanez a folyamat szemben is zajlott, de az már biza Lengyelország volt. Így igazi Határtalanul életérzés vett erőt rajtunk, a szemünkkel már át is látunk a határokon. S jött a nap élménye a tutajozás. Egy-egy alkotmányra tizenöten kerültünk, s a jármű elején és végén egy-egy markos legény vagy bácsi kezelte mesterien a több méteres rudat, amellyel kisebb zúgókon át, vagy kiszögellő sziklák között lavíroztak a fajárművel. Eközben közel száz méteres sziklafalak hajoltak fölénk vagy gyönyörű erdő mutogatta hibátlan fenyveseit. Tizenegy kilométeren keresztül vitt, sodort bennünket az ár. A megérkezéskor újabb meglepetés ért, mert a partra szállva piros-fehér rudazat mutatta, hogy itt már a lengyel határ átköltözött a mi oldalunkra, Szlovákia és a vízi utunk itt véget ért. Egy fotó erejéig határsértők lettünk, de aztán győzött a józan ész, s visszakeveredtünk a Felvidékre. Aztán teljesítődött a folyó partján kanyargó gyalogút, s az egyik kanyar után kibukkant a már korábban látott vörös kolostor tetőzete, s tudtuk visszaérkeztünk. A következő állomásunk is meglepetés volt egy fürdő, ami egy természetes krátertóra épül. Az elmondások szerint a vérkeringésre gyógyító hatású a víz, így a túra után többünknek jól esett a kis lábáztatás.

5.nap

Az utolsó nap. Ilyenkor már mindenkinek kicsit hazafelé húz a szíve. Búcsúzóul reggelre hóesés fogadott bennünket. Néhány kanyar Poprád után, s eltűntek a havas hegycsúcsok, s bevetettük magunkat az igencsak kanyargós utakat szegélyező erdőkbe. Hamarosan befutottunk Rozsnyóba. Rövid séta következett a belvárosban, ahol a püspöki székhely, a történelmi nevezetességű templomok sora és az Andrássy grófnő szobra fogadott bennünket. Folytatva utunkat egyre lankásabbá vált a táj, egyre virágosabbak lettek a települések. Bizony jól látható volt, a Tátra vidékén legalább egy hónappal hátrébb tart a természet. Következett Rimaszombat. A Petőfi Sándorral egy téren osztozó Tompa Mihály szobránál kiselőadásokat hallgattunk meg, majd elhangzott Tompa Mihály híres verse "A gólyához". Ezután a diákok elhelyezték a megemlékezés koszorúját. Tettünk egy nagy sétát a belvárosban. Egyre több magyar szó ütötte meg a fülünket, jelezve, már közel vagyunk a határhoz. A sétánk végén megérkeztünk a híres költő nevét viselő református gimnáziumhoz, ahol már várt bennünket az ottani igazgató és a hetedikes diákok egy csoportja. Kis ismerkedés után körbenéztünk az iskolában, majd búcsút véve elköszöntünk a református iskolától, s lassan a Felvidéktől is. Hazajöttünk, mindannyian, épségben!

Pályázati azonosító: HAT-15-05-0638

Támogatás: Emberi Erőforrások Minisztériuma 2.096.000,- Ft 

További képek:

Szentes, 2016. 04. 25.