Indul a VIII. Harc a kincsért

 

 

Hamarosan kezdődik a VIII. Harc a kincsért ifjúsági kalandvetélkedő, amelynek fődíja idén is egy értékes sportfelszerelési csomag lesz. Az idei verseny nem véletlenül kapta „Az Útvesztő” elnevezést.

 

A Játékmesterek kreativitása a tavaszi napsütéssel együtt életre kelt, így mint minden évben, úgy most is számtalan érdekes és nehéz feladatra számíthattok. A csapatok idén is 5 fősek lesznek, az öt főből pedig legalább egy lánynak lennie kell a csapatban. Újdonság a szabályok terén, hogy minden csapatnak lehet 1 fő csere csapattagja, aki végig a csapattal tarthat, viszont az adott feladatban egyszerre csak 5 fő vehet részt. A csere csapattag lehet egy tanár is! Szintén újdonság, hogy bárki csapattag lehet, aki az adott iskola nappali tagozatos tanulója, akár egy korábban „leszerelt” tartalékost is behívhat a csapat, hogy erősítse soraikat. A vetélkedő „bázisa” idén is a Kurca-part Kalandpark lesz. A kalandvetélkedővel kapcsolatos fontos, sőt (mint tudjátok) nélkülözhetetlen információk folyamatosan kerülnek majd fel a rendezvény weboldalára, a www.szentesinfo.hu/aharc  oldalra! Így a mottó újra él: A verseny elkezdődött!

 

Az Útvesztő

 

Április 21. Csütörtök

08:30 – 09:30 – A partraszállás (0-5 bázispont)

09:30 – Edző, tábor – tábor kialakítási feladat (0-5 bázispont)

11:00 – 12:00 – Tutajkészítés és „jelmeztervezés”a másnapi feladathoz (1-2 b. pont)

12:30 – 12:30 – Ebéd

12:30 - 13:30 – Tutaj és álca a túléléshez – tutaj és álcakészítés a másnapi fela. (1-2 b. pont)

13:30 – 14:00 – Rendkívül erőltetett menet (1-5 bázispont)

14:00 – 15:00 – Kijutás a pokolból – feladat a tűzoltóságnál (1-5 bázispont)

16:00 – 18:00 – Az útvesztők – labirintus feladatok (1-5 bázispont)

18:30-19:30 Étel-költemény - vacsora verseny – (1-2 bázispontért)

19:30 – Elme rottyanás – (1-5 bázispont)

20:00 – Csapat erőadás – (1-5 bázispont)

22:00 Tábori takarodó

 

Április 22. Péntek

07:20 Második napon ébresztő, reggeli

08:00 – 09:00 Ej, ferde torony! – rekesztorony építés (1-5 bázispont)

09:00- 09:40 Domborzati iszonyok (1-5 bázispont)

09:50-10:30  Cél-csoport (1-5 bázispont)

10:40-11:20 Amikor a fal adja a másikat (1-5 bázispont)

11:20 – 12:00 – A mesterlövész álcája (1-5 bázispont)

12:00-12:30 Ebéd – az Ételfutár kínálatából

12:30 –13:30 Páratlan páros - matrac futam (1-5 bázispont)

14:00-15:20 Csapat szétlövés – paint ball harc (1-5 bázispont)

15:30- 16:30 Bajos tutajos – tutajverseny a Kurcán (1-5 bázispont) Szurkolókat várnak a Kurca partjára!

17:00 Ünnepélyes eredményhirdetés a rendezvénysátorban

 

Szentes, 2016. 04. 20.

 

.