Véradás a kollégiumban

 

 

 

A Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezete  és Dr. Bugyi István Kórház Vérellátó osztálya 2016. március 17-én véradást tartott a Terney Béla Kollégium épületében.

 

 

 

A középiskolások mellett az intézmény dolgozói is karjukat nyújtották. Ezalatt a két óra alatt összesen 16-an adtak vért, amely jó arány, mert sokan első véradók voltak. Az intézményben tartott előző véradáson ugyan 17-en adtak vért, csak akkor nem tizedelte meg a bent tartózkodókat az influenza járvány.

 

 

 

Aki lemaradt erről a véradásról, annak van lehetősége 2016. március 18-án (pénteken) 15.30-18.00 óráig a karját nyújtani a Rákóczi utcai óvodában, melyre várják a segíteni szándékozó szülőket, nagyszülőket.

 

 

 

Szentes, 2016. 03. 17.

 

 

.