Afrika, Kína, Brazília, Szentes

 

 

 

Ön szerint mi az az alkalom, amely összekapcsolja a címben szereplő földrajzi helyeket? Eláruljuk. Pár lépéssel az egyik helyről el tudunk jutni a másikba! Nem hiszi? Látogasson el az Utazás 2016 Magyarország legnagyobb turisztikai és idegenforgalmi kiállítására a fővárosban.

 

 

 

Az év elején rendezik meg a Hungexpo vásárvárosban az Utazás elnevezésű idegenforgalmi kiállítást, ahol városunk is rendszerint képviselteti magát.

 

Érdekes fordulatot vett az idén a kiállítási, mert a települések nem egymaguk állítottak ki (tisztelet a kivételnek) hanem régiós standokra váltottak helyet, ahol nagyobb érdeklődői számot tudtak elérni.

 

 

 

Városunk is így tett, így Szentes város és az Üdülőközpont is egy-egy standon várta az érdeklődőket.

Mindezek mellett a városunkat népszerűsítő kiadványokat a Fürdővárosok Szövetségének a standján is megtalálhatja a nagyérdemű.

 

 

 

Idén Kína volt a szakmai vendég a kiállításon, és díszvendégként köszöntötték Brazíliát, ahol a következő olimpiai játékokat rendezik. Afrika gasztronómiáját ismerhettük meg az Afrika Expon.

 

 

 

A kiállításra városunk a "Nézzen körbe Szentesen" szlogennel új idegenforgalmi és városismertető kiadvánnyal érkezett. A különleges fotóeljárással készült borító már messziről csábította az érdeklődőket a standhoz. Az új kiadvány mellett a Szentesi kifestő volt nagyon népszerű, így sok-sok családhoz eljut városunk hírneve.

 

 A kiadványból részlet:

 

 

 

További képek a kiállításról:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2016. 03. 03.

 

 

.