Egymillió forint értékű eszközök a szentesi gyermekosztálynak

Köszönet a szavazóknak!

 

 

 

2016. március 10-én  1 millió forint értékben kapott a gyermekek gyógyításához szükséges eszközöket a szentesi Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház a K&H gyógyvarázs karácsonyi támogatásának köszönhetően.

 

 

 

A K&H, hagyományához híven, 2015 karácsonyán is a magyar gyermekegészségügy részére ajánlotta fel azt az összeget, amit partnerei és ügyfelei megajándékozására tett félre. A 3 millió forint sorsa az eddigi évekhez hasonlóan közönségszavazáson dőlt el: a három jelöltre 17 980 szavazat érkezett a voksolás egy hónapja alatt. A szavazás eredményeképp a szentesi Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház 1 millió forint értékben kapott az újszülöttek ellátásában használatos eszközöket, amelyeket ma vehettek át Borsodi Gabriella fiókvezetőtől.

 

 

 

 „A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház a térség körülbelül 1000 gyermekét látja el évente. Ráadásul a kórház hátrányos helyzetű térségben található, ahol sajnos a lakók életszínvonala, és ezáltal egészségügyi állapota is rosszabb az átlagnál, így itt különösen fontos a támogatás. Bízunk benne, hogy a korszerű eszközökkel nemcsak az orvosok okos döntéseihez, hatékonyabb munkájához, de a gyerekek mielőbbi gyógyulásához is hozzájárulhatunk” – mondta el Borsodi Gabriella, a K&H Bank szentesi fiókvezetője.

 

 

 

„Nagy öröm volt számunkra az, hogy bekerültünk a nyertesek közé. A K&H gyógyvarázs program már évek óta jelentős összeget biztosít arra, hogy a gyermekosztályok pályázatok útján korszerű eszközöket kapjanak, így a kis betegek gyógyításáért felelős munkaerő kevesebb megterheléssel végezheti munkáját - mondta el Dr. Kalmár Mihály, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház főigazgatója.

 

 

 

Intézményünk által elnyert eszközök - kékfénylámpa és 24 órás vérnyomásmérő - lehetővé teszik azt, hogy a várakozási és a gyógyulási idő is csökkenhessen, ezen kívül az elavult eszközöket is le tudjuk cserélni – tudtuk megy Dr. Hetyei Erikától, aki az osztály nevében átvette a műszereket.

 

 

 

Szentes, 2016. 03. 10.

 

.