Bálint bácsi 90 évesen is vízi tornázik

Szépkorúköszöntés a Kisérben

 

 

 

Aktív hétköznapokat és a 2016. november 8-án 90. születésnapját töltő Pólya Bálint, akit e jeles alkalomból a város vezetése köszöntött. Dr. Demeter Attila alpolgármester és Antal Balázs Tibor a kiséri körzet képviselője otthonában látogatta meg, hogy felköszöntse Bálint bácsit.

 

 

 

90 évvel ezelőtt a gólya a fábiánsebestyéni tanyavilágba érkezett. Majd a sors úgy akarta, hogy 1946-tól egy lapistói tanyán keresse a boldogságot. A tanya környéki munkák sokáig ellátták teendővel, majd ötven évesen a Május 1. Tsz-nek lett a tagja és gépkocsivezetője.

Feleségével úgy ismerkedett meg, hogy egymás mellett kapáltak a földön. Békés természetét a mai napig őrzi. Három gyermeket nevelek fel, akik hat unokával ajándékozták meg Bálint bácsit és feleségét.

 

Heti két alkalommal jár a gyógyfürdőbe, ahol vízi tornázik és szinte először 70 évesen találkozott orvossal. A látogatást csak azzal zárta Bálint bácsi, hogy "CSAK EGÉSZSÉG LEGYEN!"

 

Szentes, 2016. 11. 10.

 

.