Török József 160-szoros véradó

 

1965-től ad vért Török József, akit 160-szoros véradóként köszöntöttek 2016. november 18-ai véradók ünnepségén, melyet már hagyományosan a Központi Konyha ebédlőjében rendeztek.

 

 

 

A Véradók Napja alkalmából Szentesen is köszöntötték a többszörös véradókat. Az ünnepségen 184 vehettek át 30, vagy annál többszörös véradásért járó oklevelet, illetve emlékplakettet.

 

 

 

A Központi Gyermekélelmezési Konyha ebédlőjében megrendezett ünnepségen Vigh János Márk, a HMG dráma tagozatának 12. osztályos diákja közreműködött, majd Dr. Molnár Gyula, a Vöröskereszt Szentes térségi elnöke üdvözölte a megjelenteket.

 

 

 

Dr. Szekeres Veronika, a Szegedi Regionális Vérellátó Központ igazgató főorvosa elmondta, hogy egyre nehezebb a megfelelő mennyiségű vér begyűjtése, így különösen fontos, hogy az önkéntesen vért adók elismerése, megbecsülése, erre a legjobb alkalom a Véradók Napja.

Szirbik Imre polgármester is a köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik vérüket adják embertársaik gyógyulásáért.

 

 

 

160-szoros véradó elismerést Török József Imre vehette át, 110-szeres véradásét Busi László, Holozsai László és Őze János vehetett át plakettet. 100-szoros véradását Horváth Jánosnak, Sáfrány Jánosnak és Török Bélának köszönték meg az ünnepségen.

 

 

 

Kiváló véradószervezői címet kapott a Szentesi Felsőpárti Óvodai Körzet Munkaközössége, Aradi Aranka (Nagytőke), Határné Bottyán Erika (Szegvár), Juhász Éva és Lucza János (Mindszent).

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2016. 11. 20.

 

.