Szentes legszebb konyhakertjei

Videó összefoglaló a nevezett kertekről!

 

 

 

Szentes Város Önkormányzata és a Király István Kertbarátkör ebben az évben először hirdette meg az országos mozgalomhoz kapcsolódva a „Legszebb konyhakertek” elnevezésű versenyt.

 

A videó nagy sebességű feltöltését a TNT-TvNetTel Kft. (www.tvnettel.hu) támogatja!

 

A benevezett versenyzőknél a szigorú zsűri a nyári időszakban kétszer szemlézett és Tóth Sándor, Baloghné Berezvai Csilla és Csernák Mihály egyetértett abban, hogy a 9 pályázó közül nem lehetett győztest hirdetni, mert mindannyian nagy gondoskodásról tettek tanúbizonyságot.

 

 

 

A Városháza dísztermében megrendezett eredményhirdetéskor valamennyi nevező munkáját oklevéllel ismerték el. Az új mozgalomnak, melyet országosan Kovács Szilvia - ötletgazda Karcag város alpolgármestere indított el, Szentes is részévé vált - mondta Dr. Demeter Attila alpolgármester.

 

A rendezvényen bemutatkozott a Duna-R Kft és a Szentesi - Mag Kft, akik termékeikkel a kertészek mindennapjait könnyítik meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2016. 10. 19.

 

 

.