A Vizsolyi Biblia 425 éve

 

 

 

A Vizsolyi Biblia 425 éve címmel országosan is kuriózumnak számító kiállítás nyílt a múzeumban Koszta József Múzeumban. A hazánkat bejárt vándorkiállítás, a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely tárlata, olyan helyi kincsekkel gazdagodott a Kurca-parti városban, amelyeket ritkán van lehetősége az érdeklődőknek egy helyen megtekinteni.

 

 

 

A tárlat megnyitó ünnepségén dr. Béres Mária múzeumigazgató felidézte a Vizsolyi Biblia történetét, kiemelve a reformáció helyi jelentőségét, és hangsúlyozva, hogy Szentes városa ebben az időszakban erősödött meg, s ez a fejlődés máig tart. Úgy fogalmazott, hogy a kiállítás könyvanyaga – amely a múzeum gyűjteményéből, a szentesi gimnázium és a hódmezővásárhelyi református gimnázium könyvtárainak egyes köteteiből tevődik össze – térségünk 16-18. századi történetének tanulságtevői.

A múzeumalapító régész, Csallány Gábor íróasztala és szekrénye pedig az 1900-as évek elejét idézi meg.

 

 

 

A látogató a kora újkori könyvészeti emlékek mellett még verseket is olvashat, valamint két kortárs szobrot is megtekinthet, amelyek két neves bibliafordítót, Ravasz Lászlót és Luther Mártont ábrázolják.

 

 

 

Millisits Máté művészettörténésztől a kiállítás rendezőjétől megtudtuk, hogy a tárlat legméltóbb állomása a szentesi.

 

 

 

A Vizsolyi Biblia 425 éve című kiállítás április végéig tekinthető meg a Koszta József Múzeumban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2016. 01. 29.

 

.