Egyetlen hosszú hétvége sem lesz a nyáron!

Kiszúrt a 2016-os naptár a dolgozókkal!

 

 

Munkaszüneti napok 2016-ban, áthelyezett munkanapok, és munkarend: kevesebb hosszú hétvége lesz 2016-ban. Összegyűjtöttük, hogy 2016-ban mely napokra esnek a munkaszüneti napok és az ünnepnapok, illetve a hivatalos munkarend alapján hány áthelyezett munkanapra és hosszú hétvégére lehet számítani. A nemzetgazdasági miniszter rendelete alapján pedig már most tudni lehet, hogy mely munkaszüneti napokhoz fog 2016-ban hosszú hétvége is kapcsolódni, így akár időben és olcsóbban lefoglalhatja nyaralását.

 

A hosszú hétvégék 2016-ban is jól jönnek a munkavállalóknak, hogy kipihenjék magukat vagy egy rövidebb utazást beillesszenek a dolgos hétköznapok közé. Ha pedig valaki a szabadság napjait a hossző hétvégék megtoldásaként veszi ki, akkor egész hosszú nyaralást is beiktathat év közben. Persze nemzetgazdasági szempontból ezek az időszakok rendkívül hasznosak, hiszen ilyenkor elsősorban a hazai turizmus jelentősen profitál belőlük. Sajnos a naptárat nem a miniszterek szerkesztik, így ahhoz képest, hogy 2014-ben például öt hosszú hétvége is létre tudott jönni a kedvező dátumok miatt, addig 2016-ban csupán kettő darab hosszú hétvégére lehet számítani. Ez pedig igencsak sovány évközi pihenőidőt eredményez, és jelentősen elmarad a 2012-es rekordtól, amikor 9 alkalommal pihenhettünk jóval hosszabban.

 

2016-ban a kettő négy napos hosszú hétvége közül az egyik tavasszal, a március 15-ei ünnep miatt, egy pedig ősszel a november 1-jei szabadnap miatt jön létre. Azt talán pozitívumként lehet említeni, hogy az év során egyenletesen oszlik el a szabadnapok kiosztása, így ez ideálisnak mondható azok számára, akik pihenést terveznek erre a két hosszabb hétvégi időszakra.

 

2016. március 15.

2016. március 15-e keddre esik, így az előtte lévő hétfő számít majd pihenőnapnak, így hosszú hétvégére eső pihenést 2016. március 12. (szombat) és március 15. (kedd) között lehet tervezni. Azonban a március 14-i pihenőnapot egy héttel korábban szombaton, 2016. március 5-én le kell majd dolgozni.

 

2016. november 1.

2016. november 1-je szintén keddre esik, így az előtte lévő hétfő számít majd pihenőnapnak, vagyis hosszú hétvégére eső programokat vagy utazást 2016. október 29. (szombat) és november 1. (kedd) között lehet tervezni. Azonban az október 30-ai pihenőnapot két héttel korábban szombaton, 2016. október 15-én le kell majd dolgozni.

 

Az alábbiakban táblázatos formában látható, hogy a 2016. évben a munkaszüneti napok körüli munkarend a következőképpen alakul, amely a naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel jár.

 

Munkaszüneti napok és munkarend 2016-ban

2016. március 5. szombat

munkanap

2016. március 14. hétfő

pihenőnap

2016. október 15. szombat

munkanap

2016. október 31. hétfő

pihenőnap

 

További ünnepi és hosszú hétvégék 2016-ban

Szerencsére nem csak miniszteri rendeletekkel lehet hosszú hétvégét létrehozni, hanem a szerencse és a naptár is hozzásegíthet bennünket. 2016-ban az előbb említett két négynapos hosszú hétvége mellett lesz még további három ünnepi, háromnapos hosszú hétvége is Magyarországon, melyek okot adnak majd az örömre. Vegyük is ezeket szépen sorba.

2016. január 1. péntekre esik, így máris háromnapos hosszú hétvégével indíthatjuk az évet, mely jól jön a kijózanodáshoz, vagy éppen a három napos újévi bulihoz.

Húsvét 2016-ban jóval korábban lesz, így március 27-én és 28-án hétfőn is pihenhetünk és ünnepelhetünk tavasszal egy három napos hétvégén.

2016. augusztus 20-a szombatra, míg 2016. október 23. vasárnapra esik, így nemhogy három napos hétvége nem jön létre egyik alkalommal sem, de sajnos még egy hétköznapi szabadnap sem.

2016. december 24-e szombatra esik, ezáltal 25-e vasárnapra, míg 26-a hétfőre, így ott háromnapos hosszú hétvégénk lesz, viszont 2016. december 31., szilveszter napja szombatra, 2017. január 1-je pedig sajnos megint vasárnapra esik. Az alábbi táblázatban a teljes 2016-os évre átlátható módon foglaltuk össze a pihenőnapokat és az ünnepnapokat.

 

Munkaszüneti napok és munkarend 2016-ban, ünnepekkel együtt

2016. január 1. péntek

pihenőnap (hosszú hétvége)

2016. március 5. szombat

munkanap

2016. március 14. hétfő

pihenőnap

2016. március 15. kedd

(hosszú hétvége)

2016. március 28. hétfő

Húsvét hétfő (hosszú hétvége)

2016. május 1. vasárnap

vasárnapra esik

2016. május 16. hétfő

Pünkösd hétfő (hosszú hétvége)

2016. augusztus 20. szombat

szombatra esik (nemzeti ünnep)

2016. október 15. szombat

munkanap

2016. október 23. vasárnap

vasárnapra esik, az 1956-os forradalom évfordulója

2016. október 31. hétfő

pihenőnap

2016. november 1. kedd

Mindenszentek (hosszú hétvége)

2016. december 24. szombat

Szenteste, pihenőnap

2016. december 25. vasárnap

Karácsony

2016. december 26. hétfő

Karácsony másnapja (hosszú hétvége)

2017. január 1. vasárnap

Új Év első napja

 

Szentes, 2016. 01. 04.

 

.