Szentesi siker az Implom helyesírási versenyen

 

 

 

2016. január 13-án, Szentesen a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Boros Sámuel Szakközépiskolája és Szakiskolája immár 25. alkalommal adott otthont az Implom József helyesírási verseny regionális döntőjének. Ezen a megmérettetésen Csongrád megye gimnáziumainak, szakközépiskoláinak, szakiskoláinak tanulói adtak számot helyesírási tudásukról.

 

 

 

A megnyitón Somosné Puskás Krisztina igazgatónő tisztelettel köszöntötte a verseny zsűri elnökét, Nagy Jánost, a Szegedi Tudományegyetem tanárát, a nyelvtudományok doktorát; Szirbik Imrét, Szentes város polgármesterét; Kovács Jánost a Művelődési és Sportbizottság elnökét valamint a versenyző diákokat és a kísérő tanárokat.

 

 

 

A biztatást árasztó ünnepi gondolatok elhangzását követően a diákok tollbamondással kezdték a versenyt, majd feladatlap kitöltésével folytatódott. A nap folyamán Nagy János professzor úr a magyar nyelv időszerű kérdésiről tartott előadást a tanulók és tanáraik számára. Ezenkívül a Tokácsli Galériában a 10 éves Foltvarró Kör kiállítást tekinthették meg a diákok és tanáraik az eredményhirdetésig.

 

 

 

Szép szentesi siker született a versenyen gimnáziumi kategóriában, ahol Kun-Szabó Regina a Horváth Mihály Gimnázium tanulója lett az első (felkészítő tanára: Ráfi Dénes). Második helyen Kis Nikoletta a Szegedi Tömörkény István Gimnázium tanulója lett és a harmadik helyezett is ennek az iskolának a tanulója Bokor Emese.

 

 

 

A szakközépiskolások versenyében első helyen végzett Krámli Henrik a Szegedi SZC Vasvári Pál SZKI tanulója. Második Antal Kinga Kincső a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti SZKI tanulója, míg harmadik helyen Horváth Brigitta a Szegedi SZC Kőrössy József Gazdasági SZKI tanulója lett.

 

Szakiskolai kategóriában egy versenyző indult így ő is továbbjutott Implom József középiskolai helyesírási verseny, Kárpát-medencei döntőjébe.

 

 

 

Szentest két versenyző képviseli majd ezen a versenyen, aki Kun-Szabó Regina a Horváth Mihály Gimnázium tanulója a versenyen való kitűnő szerepléséért, valamint a verseny rendezési jogával egy Boros Sámueles tanuló, aki a versenyben a legjobb eredményt érte el. Ő Őze Barbara, akit Fári Mónika készített fel. A szakközepes kategóriában ő a hetedik helyen végzett.

 

 

 

Gratulálunk minden versenyzőnek és szurkolunk a döntőben való jó teljesítményhez!

 

További képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2016. 01. 13.

 

.