I. REGIONÁLIS DOBÓATLÉTA TALÁLKOZÓ SZENTESEN

 

 

 

A MAXIMUS SE (Maximus Atlétikai Utánpótlásnevelő Sportegyesület) 2016. január 9-én rendezte meg az I. Regionális Dobóatléta találkozót, melyen az előző évi sporteredményeket elismeréssel jutalmazták.

 

Benkő István az egyesület elnöke elmondta, hogy egy évi gazdálkodása a klubnak 5 millió forint volt, mely a versenyzők versenyeztetésére lett fordítva. Ebből az összegből több versenyt is sikerült szervezni, és ahhoz, hogy sikereket érjenek el, kellettek még támogatók.

Az egyik legnagyobb támogatás a sportlétesítményi használat az önkormányzat részéről. A versenyzők ezt jó eredményekkel igyekeznek meghálálni, és ha az alkalomra készült kiadványt átlapozzuk, akkor akad benne pár szemrevaló és talán világbajnokságra való teljesítmény.

 

 

 

 Kattintással kinagyítható!

 

A legjobbaknak Zsámboki Anna a Magyar Atlétikai Szövetség Dél-alföldi régió igazgatója, Veres Irén, a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatala sportreferense és Szabó Zoltán Ferenc önkormányzati képviselő, a Kinizsi SZITE elnöke adta át az elismeréseket.

 

Elismerésben részesült:

Gábor Levente (SZVSE) országos serdülő diszkoszvető bajnok

Dobó Zsombor (SZVSE) - diszkoszvetésben új országos csúcsáért

Szebegyinszki Richárd (Békéscsaba) –országos ifjúsági bajnok diszkoszvető

Papp Anita (Szentes) magyar utánpótlás bajnoki bronzérem diszkoszvetésben

Kovács Leila (Hódiák SE) magyar utánpótlás bajnoki bronzérem gerelyhajításban

Bogdán Annabella (Békéscsaba) gerelyhajító, Országos felnőtt bajnokság bronzérem

Török Krisztián (Kecskemét) gerelyhajító, Magyar Szuperliga aranyérem

Márton Anita (Békéscsaba) Európa bajnok súlylökő, VB 4. helyezett, „Az év atlétája”

Eperjesi László, „Az év edzője”, Márton Anita, Váradi Krisztina és Csordás Cintia edzője

Seres András (Szentes) diszkoszvető, Magyar bajnoki és Szuper Liga bronzérem

Váradi Krisztina (Szentes) diszkoszvetésben magyar utánpótlás bajnoki arany, súlylökésben magyar felnőtt bajnoki bronzérem.

 

 

 

 

 Kattintással kinagyítható!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2016. 01. 11.

 

.