Elkészült a vízilabda bajnoki és kupasorsolás

Az erősebb 8-asba kerültek a férfiak

 

 

 

A Szolnokkal, az Egerrel, a Szegeddel, a Kaposvárral, a BVSC-vel, a Tatabányával és a Miskolccal került egy bajnoki csoportba a Valdor-Szentes. A másik ágon küzd majd az OSC, a Ferencváros, a Honvéd, a Vasas, a Debrecen, az UVSE, a KSI és a Pécs.

 

A Magyar Kupa selejtezőit a tervek szerint október 30-án és november 1-én rendezik. Lukács Dénes csapatának Kaposvárra kell majd utaznia, ahol a házigazdák mellett a Szolnok, a KSI és az YBL lesz az ellenfél.

A hölgyeknél a Magyar Kupa egyik selejtezőjét Szentesen rendezik: a Dunaújvárossal, a BVSC-vel, az UVSE II-vel és UVSE-Kopéval játszik majd a Hungerit-Szentes a két továbbjutó helyért. A mérkőzések november 14-15-én lesznek.

 

 

 

Lukács Dénes nyilatkozott a sorsolásról

 

- Úgy gondolom, nem kell különösebben magyarázni, a sorsolás meghozta azt az eredményt, amitől korábban mindenki tartott. Továbbra sem tartom okos ötletnek ezt a lebonyolítási módot, mert a korábbi rendszer sokkal igazságosabb volt. A csapatok elosztása az előző évi végeredmény alapján, páronként lett kisorsolva. A 8 párból, 7 esetben a kedvezőbb helyen végzett csapat került a csoportunkba. Nem mellékesen itt van két BL induló (Szolnok, Eger) valamint egy EK induló (Szeged). Mindhárom csapat komoly erőt képvisel, a Szolnok és az Eger Final 6-ban volt májusban, a Szeged nagyon tehetséges játékosokkal erősödött a nyáron.

 

Látszólag úgy tűnik, a további öt csapat fog megküzdeni a csoportban fennmaradó 4. helyért, hogy az alapszakasz után a felsőházban folytathassa. A BVSC évek óta szisztematikusan építkezik, évente 1-3 új játékost vesznek, és az értékeiket igyekeznek megbecsülni. Kaposváron jelentős változás nem volt, a légiós posztokon cserélődtek, valamint Szécsi Zoltán lett a vezető edző. A miskolci csapatról kevesebbet tudok, újságból, hírekből tájékozódtam én is. Nagyon komoly játékosokat sikerült külföldről vásárolniuk. Jelentős összeget fektettek az idei csapatba, nem átutazó vendégnek érkeztek az OB I-be.

 

A megismételt sorsolás után a Pécs helyett a Tatabánya került a csoportunkba. Hozzájuk egykori játékosunk, Regős Áron igazolt. - Legvégül a saját csapatunk helyzetéről is szólnék. Továbbra is a célunk a 8-ba kerülés, mint volt korábban is, amikor Szentesen dolgoztam. Nagyon sok játékos érkezett, és sajnos sokan távoztak a keretünkből.

 

A cserepadunk egyelőre rövidebb néhány rivális csapathoz viszonyítva, de gőzerővel dolgozunk a fiatalok beépítésén. Légiósaink kicserélődtek, Somogyi Balázs, Maklári Ádám és Hegedűs Bence hazatért. Sikerült 3 utánpótlás válogatott játékost Szentesre igazolni, a meglévő szentesi tehetségek melle. Bizakodva, optimistán nézünk a jövőbe.

 

 

Az OBI-es bajnokság szeptember 23-án kezdődik.

A csoport:
Szolnok
Eger
Szeged
Kaposvár
BVSC
Szentes
Miskolc
Tatabánya

B csoport:
OSC
Ferencváros
Honvéd
Vasas
Debrecen
UVSE
KSI
Pécs
 
1. forduló (szeptember 23.):

Szolnok-Tatabánya
Szeged-Szentes
Eger-Miskolc
Kaposvár-BVSC

OSC-Pécs
Honvéd-UVSE
Ferencváros-KSI
Vasas-Debrecen 

2. forduló (szeptember 26.): 

BVSC-Szentes
Kaposvár-Miskolc
Eger-Tatabánya
Szeged-Szolnok

Debrecen-UVSE
Vasas-KSI
Ferencváros-Pécs
Honvéd-OSC

3. forduló:

Miskolc-BVSC
Szolnok-Kaposvár
Eger-Szeged
Tatabánya-Szentes

KSI-Debrecen
OSC-Vasas
FTC-Hovéd
Pécs-UVSE

4. forduló:

Kaposvár-Eger
Szeged-Tatabánya
BVSC-Szolnok
Szentes-Miskolc

Vasas-Ferencváros
Honvéd-Pécs
Debrecen-OSC
UVSE-KSI

5. forduló:

Szeged-Kaposvár
Tatabánya-Miskolc
Szolnok-Szentes
Eger-BVSC

Honvéd-Vasas
Pécs-KSI
OSC-UVSE
Ferencváros-Debrecen

6. forduló:

Miskolc-Szolnok
Szentes-Eger
BVSC-Szeged
Kaposvár-Tatabánya

KSI-OSC
UVSE-Ferencváros
Debrecen-Honvéd
Vasas-Pécs

7. forduló:

Szolnok-Eger
Tatabánya-BVSC
Szentes-Kaposvár
Miskolc-Szeged

OSC-Ferencváros
Pécs-Debrecen
UVSE-Vasas
KSI-Honvéd

 

Szentes, 2015. 08. 18.

 

.