Új Wellness- és élményközpont Szentesen

Holnaptól a nagyközönség is látogathatja

 

 

 

Átadásra került július 17-én a Szentesi Üdülőközpontban a wellness- és élmény részleg, amely egy újabb színvonalasabb szolgáltatással emeli a strand kínálatát. Az ünnepélyes átadón jelen volt Szirbik Imre polgármester, Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár, Kakas Béla a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Farkas Sándor országgyűlési képviselő, valamint Nemesi Pál a Ferroép Zrt. vezérigazgatója.

 

 

 

A ceremónia után Szirbik Imre polgármester elmondta, hogy a létesítménybővítés érintheti már az idei szezont is, ennek érdekében változatlan jegyárakkal várják a fürdőzőket. Majd hozzátette: a létesítmények átadása nem ért véget, hiszen az 50 m-es medence, az öltözők, és az üdülőközpont területe, kertészete is megújul. Végül megköszönte a lakosság türelmét.

 

 

 

Farkas Sándor országgyűlési képviselő örömét fejezte ki az átadott létesítményt illetően, majd további attrakciók kiépítését fogalmazta meg az üdülőközpont felé, hiszen így lehet többet nyújtani a közel húsz éve épült bejáratott fürdővárosokkal szemben. Továbbá így tud a város sikeresen bekapcsolódni a turisztikai desztinációk rendszerébe is.

 

 

 

Márton Mária fürdőigazgató is megköszönte a szentesiek toleranciáját, hiszen két éve folynak az átalakítások. A jövőben véglegessé válik a fürdő új arculata, bővítik a szolgáltatási kört, valamint színes programokkal várják majd a látogatókat. Az átadó ünnepségen valamennyi medence megtelt, látványosan prezentálva a sokszínűséget: volt babaúszás, aquafitness, vízilabda és úszó bemutató is.

 

 

 

A nagyobb felbontású képekért keresse fel a Szentesi Mozaik facebook oldalát és ne fejtse el az oldal LIKEolását!

 NEM KELL FACEBOOK regisztrációval rendelkeznie!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2015. 07. 17.

 

.