10 éves a  Szentes–Csongrád Rotary Club

 

 

 

2005. június 4-én a Szentes-Csongrád Rotary Club is csatlakozott az akkor éppen százéves mozgalomhoz, amelyet az emberbaráti segítség, a békére való törekvés, a nemzetek közötti jó viszony fenntartása vezérel.

 

Immáron 10 esztendeje tevékenykedik a klub térségünkben és a megvalósított projektjeikből csak szemezgetve az alábbi támogatást nyújtották térségünknek: Kárpát-medencei Nyári Diáktáborok (5 alkalommal) mintegy 150 gyermek és kísérőik részvételével, „Tapintható láthatatlan” térplasztikák – gyengén látóknak, vakoknak, Szentes és Csongrád főterén, rászoruló tehetséges diákok anyagi támogatása valamint az ifjúsági Interact Club Szentes-Csongrád megalapítása, diákcsere programok - olvashatjuk az erre az alkalomra kiadott összegző kiadványban.

 

 

 

2015. július 3-án a Megyeháza dísztermében tartott Charter ünnepségen számoltak be a klub eddigi elnökei a 10 éves tevékenységükről, örömükről és bánatukról.

 

 

Nagy Johanna szentesi énekművész műsora után Papp Zoltán – alapító elnök (2005-2006) a Rotary világmozgalom kialakulását és a Szentes–Csongrád RC megalakulását ismertette. A Rotary Magyarország történetét Mokbelné Bacsa Éva – elnök (2008-2009) beszámolójából ismerhettük meg. A tehetséges diákok támogatásáról, nyári táborokról Ledóné Darázsi Hajnalka – elnök (2007-2008) tartott előadást. „A szeretet mindent elfogad” akciókról, és az Interact Club Szentes-Csongrád tevékenységéről Kovácsné Gila Erzsébet – elnök (2012-2013) alkormányzó, Dél-Alföld (2014-2015) és két fiatal segítsége számolt be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rotary cserediák voltam Ecuadorban címmel Beleon Zitától hallhatunk élménybeszámolót, melyben érzéseit osztotta meg velünk, amit ez az utazás eredményezett.

 

A „Tapintható láthatatlan” térplasztikákról (2 város, 2 térplasztika) Mészáros Zoltán – elnök (2011-2012) DGNN (2017-2018) számolt be. Klub kirándulásokról a barátság ápolásáról Horváth György – elnök (2010-2011) tartott ismertetőt, majd rövid szünet után négy új klubtagot köszönthettek soraikban a klubtagok. Az új tagok: Buleca Csaba, Katona Andrea, Dobos Ferenc, Zoltán Teodóra

 

 

 

Az új tagok avatása után Ledó Ferenc bejelentette, hogy igaz a Rotary bálon szokták átadni a Rotary International alapítójáról, Paul Harrisről elnevezett díjat, mellyel a klubban kiemelkedő munkát végző rotaristák fáradozását ismerik el, de idén ezt a nagyszabású rendezvény adott alkalmat arra, hogy ezzel az elismeréssel megköszönjék Tímár Ferenc munkáját.

 

 

Végezetül a Rotary elnökség ünnepélyes átadása következett. Ledó Ferenc leköszönő elnök Szarvas Pálnak az új elnöknek adta át a "staféta botot" a 2015/2016-os esztendőre.

 

 

 

További képek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2015. 07. 06.

 

.