A holokauszt szentesi áldozataira emlékeztek

 

Szentesen a zsidó temetőben emlékeztek meg vasárnap, az 1944 deportált és meggyilkolt ártatlan áldozatokról. A jelenlévőket köztük a vészkorszak túlélőit dr. Stern Sándor köszöntötte.

Szirbik Imre polgármester is megható szavakkal emlékezett a város polgáraira. Vadai Ágnes is tiszteletét tette a megemlékezésen.  Ledniczky András, Izrael Állam tiszteletbeli konzulja beszédében kiemelte, hogy a múlt század elején megjelent modern politikai antiszemitizmus egyenes folytatásaként fokozódott a gyűlölet odáig, hogy elpusztították a magyar zsidóság túlnyomó részét, köztük a több száz szentesi mártírt is, akik nemcsak a zsidóság, hanem a város halottai is.

 

 

 

Markovits Zsolt szegedi főrabbi egy Martin Niemöller német evangélikus lelkész gondolataival zárta beszédét:

"Németországban először a kommunistákért jöttek, és hallgattam, mert nem voltam kommunista. Aztán a zsidókért jöttek, és hallgattam, mert nem voltam zsidó. Majd jöttek a szakszervezeti tagokért, de nem szólaltam fel, mert nem voltam tagja a szakszervezetnek. Következtek a katolikusok, de továbbra is hallgattam, mert én protestáns voltam. Végül értem jöttek, és akkor nem volt aki értem szólaljon, így nem  maradt más választásom, beszélnem kellett!"

 

 

 

Dr. Gruber László a katolikus egyház plébánosa arra emlékezett, hogy amikor ide jött Szentesere, példamutató együttműködést tapasztalt a különböző egyházak képviselői között, és ha igen sűrű is volt a mai napja mindenesetre úgy alakította, hogy erre a megemlékezésre el tudjon jönni, mert példát kell mutatni és emlékezni elődeinkre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2015. 06. 08.

 

.