Sikeres pályázat fejlesztésre a könyvtárban

 

SZENTES VÁROSI KÖNYVTÁR OKTATÁSI-KÉPZÉSI SZEREPÉNEK INFRASTRUKTURÁLIS ERŐSÍTÉSE címmel pályázatot nyújtott be melynek keretében több mint 30 millió forintot nyert, hogy több célcsoport számára új szolgáltatásokat biztosítsunk a könyvtárunkban zajló iskolarendszeren kívüli képzések és a szabadidő kulturált eltöltése során.

 

A gyermekkönyvtár épületében, ahol elsősorban 0-16 év közöttieket szolgálnak ki, a bútorok cseréjére, a világítás korszerűsítésére, valamint a számítástechnikai eszközök fejlesztésére kerül sor - hallhattuk Szűcs Ildikótól a 2015. december 29-én megrendezett projektzáró rendezvényen.

 

Kialakításra került egy „interaktív sarok”, ahol rendszeres időközönként változó tartalommal virtuális kiállításokat és oktatási célú bemutatókat fognak rendezni. Az érintőképernyők segítésével más perspektívában hozzuk közelebb a gyerekek számára a virtuális tartalmakat - mondta az igazgató.

 

Az informatikai fejlesztéssel még szélesebb körben kívánják lehetővé tenni az intézményben őrzött tudásbázist.

A záró rendezvényen Dr Reisinger János, irodalomtörténészt, a MTA-kandidátusa tartott előadást a nagy számban megjelent érdeklődőknek.

 

 

 

Projekt címe:  „SZENTES VÁROSI KÖNYVTÁR OKTATÁSI-KÉPZÉSI SZEREPÉNEK INFRASTRUKTURÁLIS ERŐSÍTÉSE”

 

Kódszáma:  TIOP 1.2.1.A1-15/1-08

 

Kedvezményezett:  SZENTES VÁROSI KÖNYVTÁR KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG

 

Közreműködő szervezet:  Emberi Erőforrások Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság TÁMOP-TIOP Közreműködő Szervezeti Feladatokat Ellátó Köznevelési, Kulturális és Felsőoktatási Főosztály  1134 Budapest, Váci út. 45. „C”

 

A projekt összköltsége:                      30 720 000 Ft

Támogatási intenzitás:                        100 %

Elnyert támogatás:                             30 720 000 Ft

Megvalósulás időszaka:                    2015.12.09.-2015.12.31.

 

A beszerzett eszközöket bárki megtekintheti és kipróbálhatja a gyermekkönyvtár nyitvatartási idejében!

 

 

 

 

 

Szentes, 2015. 12. 29.

 

.