Több mint négymillió forintos fejlesztés

A megyei igazgatóság szakfelszereléseket adott át az önkéntes mentőcsoportoknak.

 

 

 

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ez év tavaszán százmillió forintos pályázatot írt ki az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Csongrád megyébe több mint négymillió forintnyi támogatás érkezett. A mai napon Szatmári Imre tű. ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója ünnepélyes keretek között átadta a pályázaton elnyert technikai eszközöket.

 

A Szentesi Járási Mentőcsoport nevében Bölcskey Molnár Zoltán vett át motoros láncfűrészt, a hét kilowatt teljesítményű aggregátorokat, illetve világító felszereléseket.

 

 

 

Seller András, a megyei rendeltetésű Maros Mentőcsoport vezetője többek között professzionális szonárt (három dimeniós víz alatti képet közvetítő eszközt), motoros láncfűrészeket, védőfelszereléseket, csörlőt, illetve alapvető alpintechnikai eszközöket vehetett át.

 

 

A pályázaton elnyert anyagi támogatás, illetve a természetben juttatott védőfelszerelések nagymértékben segítik az önkéntesek munkáját, ami a katasztrófák elleni védekezés színvonalának további emelkedését teszi lehetővé, ennek fő haszonélvezője pedig Magyarország lakossága.

 

Szentes, 2015. 11. 03.

 

.